Folia historica 19

III. Műhely - elméleti, módszertani, gyakorlati kérdések - Sipos Enikő: Egy 16. századi főkötő restaurálásának problémái

3. A kiegészítés statikai szempontból elkerülhetetlen volt. Olyan megoldást kellett találni, amely az eredetitől egyértelműen megkülönböztethető, ugyanakkor esztétikai szem­pontból nem zavaró. A tulajdonképpeni tisztítás megkezdése előtt a tárgyat alkalmas méretű és formájú hor­dozóra helyeztük, majd eltávolítottuk a nagyobb, lazán kötött föld- és növénymaradvá­nyokat. Ezután desztillált víz többszöri permetezésével lassan fokozatosan nedvesítettük annak érdekében, hogy kiteríthető, hozzáférhető legyen. Csak ezután lehetett pontosan fel­mérni a hiányokat, szakadásokat. Egyúttal a felületre rakódott szennyeződések egyrésze fel­lazult. A tulajdonképpeni tisztítást először csak desztillált vízzel kíséreltük meg. Az oldatba fertőtlenítés céljából alkoholba oldott timolt kevertünk. Tárgyunk gombákkal, baktériumok­kal egyaránt fertőzött volt, ezért fertőtlenítését csak valamilyen antiszeptikummal lehetett megnyugtatóan elvégezni. Mivel a múzeumi gyakorlatban évtizedek óta jól bevált fertőt­lenítőszer, a Sterogenol gyártását beszüntették, a szalicilsavas szerek rézzel és vassal színes vegyületeket képeznek, ezek használatától el kellett tekintetünk. A tymol erős antibakteriális és valamivel gyengébb fungicid hatású szer, amit papírrestaurálásban is alkalmaznak. 1 0 A tárgyat a műanyag formával együtt merítettük az oldatba. Tíz perces áztatás után a már ko­rábban fellazult szennyeződések nagyrésze leoldódott. A kezelést többször megismételtük. Az anyagvizsgálat réz- és ezüst-klorid, a legveszélyesebb korróziótermékek, jelenlétét mutatta ki. 1 1 Ezek eltávolítása elkerülhetetlen volt. Erre a célra 2%-os EDTANa oldatot használtunk amit oldószeres emulzióba kevertünk, a PH-t 6—7 körülire állítottuk. Az EDTA szobahőmérsékleten és semleges PH-n is hatékony. Az EDTA csaknem minden korrózióter­méket old. Alkalmas aranyra, ezüstre, rézre egyaránt. Sem a bélfonalra, sem a környező szövetekre nem káros megfelelő PH beállítása mellett. Emulziókkal a legtöbb fémszálas tex­til veszélytelenül tisztítható. Jól használható akkor is, ha gyapjú, selyem és len egyidejű előfordulásával kell számolnunk, ha az aranyozás, ezüstözés vékony vagy, ha az egyébként szóbajöhető vegyszerek a környező szövetek színezékeire károsak volnának. Az emulziók olyan oldószerkeverékek, amelyekben a szerves oldószerekhez felületaktív anyagokat kever­nek. Ily módon a vízben és a szerves oldószerben oldható szennyeződések egyidejűleg eltávolíthatók. Általában 90% 2 g/l koncentrációjú mosószert és 10% szerves oldószert tar­talmaznak. Igen fontos, hogy kezelés után az oldatot teljesen kiöblítsük. A főkötőhöz etanol és nemionos mosószer keverékéből összeállított emulziót használtunk. A tárgyat ismét a hor­dozó formával együtt ebbe a keverékbe merítettük, majd többször alaposan öblítettük. A formán szárítottuk meg az el­mozdult részeket kitűzve eredeti helyüknek megfelelően. A tisztítás eredményeképpen a tárgy lágyabbá, anyag­szerűbbé vált. Sajnos a szendvics szerkezetű virágok tisztítását nem tudtuk megoldani. A tisztítási próbák során ugyanis a virágok karakterét meghatározó bőr szalag desztillált vízben is azonnal feloldódott. Csak az üres drót váz maradt meg. így a főkötőn még rajta lévő néhány darabot tisztítás előtt le kellett venni. Ezeket az alátámasztás után varrtuk vissza eredeti helyükre. Kiegészítés, alátámasztás: Tisztítás után a tárgyat baloldalával kifelé helyeztük a tartószerkezetre. A macramé hálót a háló kötéspontjain áthur­kolt pamutfonallal erősítettük meg. Ez a belső háló egyben a , , . . kiegészítés alapját is biztosította. (8. fotó) 8 A, m ef™, s,te s. e K s ° 4 ' alapját kepezo belső halo 237

Next

/
Thumbnails
Contents