Folia historica 19

II. Közlemények - új szerzemények - Brestyánszky Ilona: Egy zsidó ötvöscsalád, a pozsonyi Becker-dinasztia munkássága

a céh köteles volt elfogadni." Ez az eljárás Magyarországon másutt nem fordult elő, a fennmaradt céhiratok sehol sem jegyeztek fel ilyen esetet. A próbát azonban Weiszmannak is meg kellett állnia. A mesterremek felvételére 1759. augusztus 16-án jelentkezett ugyan, de az előírt kelyhet nem csinálta meg, azt pénzzel váltotta meg. A remek másik két darabját, egy gyűrűt és egy pecsétlőt azonban elkészítette. A mesterjog pénzét befizette ugyan, de se születési bizonyítványát, se tanulólevelét soha be nem mutatta. (Ezt ugyanis ebben az időben a keresztény egyházak adták ki. A keresztény vallás volt a céhbelépés első feltétele.) A céh hosszas huzavona után a magas pártfogóra való tekintettel mégis mesterré fogadta, mert 1765. április 28-án már tanulót szerződtetett 5 évre. Tekintélyre tett szert, mert 1775-től 1780-ig az előkelő céh alcéhmestere volt. Sajnos, művei már nem ismertek. A vártelki ötvösök a 18. század első felétől mutathatók ki. Számuk 1732-ben négy volt.

14 Az 1732-es helyhatósági jelentés részletesen leírja őket. Eszerint az itt lakó Hercz Leó nevű sziléziai származású, Lengyelországban tanult zsidó ötvös már harminc éve lakik Magyarországon, mivel nem céhesmester, ezüstből nem dolgozik, hanem leginkább női aranygyűrűket csinál, azt is ritkán, úgyhogy inkább a szokott „zsidós" kereskedésből tartja fenn magát. Ugyanott lakik egy Borbála nevű asszony, a Bécsből származott Jung János Lőrinc aranyműves felesége, akinek a férje mintegy fél éve eltűnt. Ez az asszony segéddel dolgoztat, jobbára női aranyékszereket, éspedig az ilyesmivel kereskedő zsidók részére. Van egy másik asszony is, Regina nevű, a Sziléziából származott Engl Benjámin özvegye, aki Duches József zsidó segéddel dolgoztat, szintén csak aranyból, amint kap valakitől hozzávaló anyagot. 1828-ban heten dolgoztak itt

1

5: Becker János, Edler Illés, Goldstein Lőb, Löffer József, Oberpreiter Simon, Steiner Salamon, Tuschek Mihály. Céhet nem alkottak Várteleknek a várossal való 1848-ban bekövetkezett egyesítése után sem, de a céh szabályai szerint éltek. A céh állandóan küzdött ellenük. A 18. század végén Európa-szerte megindult emancipációs mozgalmak hatására II. József császár türelmi rendeletet adott ki (1781), mely a zsidók helyzetét, elsősorban letelepedését könnyítette meg.

1

6 Ez ellen több magyar város, elsősorban Pozsony tiltakozott, mert „a Várhegyre kontárok telepednének, a polgárok keresete csökkenne." Folyamodványuk alapján a zsidóknak csak egyenkénti letelepedését engedélyezték, bár a türelmi rendelet idején Pozsony váralj a a legnagyobb magyarországi hitközség volt 182 családdal.

1

7 A zsidók szabad letelepedési jogát, iparűzési és kereskedői tevékenységét csak ötven év múlva, az 1840: XXIX. törvénycikk mondta ki. Vártelket Pozsonnyal 1848-ban egyesítették, de az ottlakó ötvösök továbbra is céhen kívül álltak. A céh utolsó percéig harcolt minden kontár, így a zsidók ellen is. 1826-ban kérte a városi tanácsot: több illetéktelen egyénnek kész arany s ezüsttárgyakkal való kereskedése ellen lépjen fel. A tanács 1830. augusztus 23-án úgy rendelkezett, hogy a céh minden egyes tagja a zsidókat, akik arany, ezüst ékszerekkel kereskednek, jelentsék fel és árujukat kobozzák el. De ez a rendelkezés se segített sokat, mert a Helytartótanács 1842. november 18-i rendelete Ignaz Lőb zsidónak megadta az engedélyt arra, hogy „Pozsonyban az arany és ezüstműves mesterséget zsidó legényekkel művelhesse" tehát manufaktúrát nyisson. A céh ugyan fellebbezett ellene az uralkodóhoz, de célt nem ért, azonban még 1854. december 10-én is arra kérte a céhmester, Weinstabl József (1836-1866)'

8 folyamodványában a városi tanácsot, hogy tiltsa meg az egyik vártelki zsidó ötvösnek - akinek a Schlossgrundon az azelőtt gróf Pálffy-féle nemesi portával szembenálló, csupa üzlethelyiséget magábafoglaló háznak a nemesi portára néző oldalán volt a műhelye hogy annak a háznak a város felé néző oldalán vágasson üzletet. A városi tanács azonban kérelmét már elutasította. A fejlődést feltartóztatni nem lehetett. A céhek lassú haldoklása Ferenc császár 1804-1805-ös céhreformja ellenére 173