Folia historica 18
I. Tanulmányok, közlemények - Németh Gábor: Mezővárosi írásbeliség, ingatlanforgalom és szokásjog az abaúji és zempléni mezővárosokban a 16-18. században
lakó, vagy vérségét időben fel nem ismerő személy kellő bizonyítékok prezentálása alapján tizenkét év múltával is jelentkezhetett. 5 5 Mindez bizonyítja, hogy az olykor összemosódó fogalmak ellenére körülhatárolt és pontosan értelmezett jogi kategóriák alapján jártak el. A más gyökerekből táplálkozó és a hegyaljai jogtól eredetében eltérő, de azonos fejlődésű „ötváros törvénye" alapján Göncön a jussát felismerő személynek egy év és egy nap alatt kellett tiltania az ingatlant. A 17. században itt is tizenkét év volt az elévülés végleges ideje. A korábbi előzmények alapján egyébként a vásárolt dolog három napig még visszaváltható volt. Ha valaki csak tiltotta az ingatlant, de a pert nem kezdte meg a hegyaljai és a közeli szőlőművelő területek szokásához hasonlóan - esztendő eltelvén más jussa nem lett hozzá, mint igényének fenntartása. Webőczyvel egybehangzóan ezért elég gyakori volt, hogy egy-egy személy éveken át bejelentette ellenzését csupán azért, hogy jogigényét fenntartsa a megnevezett ingatlanra, de valós birtokbavételéért pert nem kezdeményezett. A jogigény így akár éveken keresztül is fenntartható volt, mint az számos 17-18. századi példa alapján egyértelműen állítható. Viszont a kialakult és folyamatosan követett praxisra mi sem szolgál jobb bizonyítékul, minthogy amikor Mádon 1595-ben egy szőlő öröklevél megpecsételését ellenző személy sem a vételárat nem tette le, sem a perbe nem kezdett, ezért a magistrátus 1598-ban megpecsételte az öröklevelet és ezzel jogerőre emelte az adásvételt. 5 6 A mindennapi joggyakorlat lefolyására vonatkozóan megjegyzendő, hogy az ellenzéseket és tilalmazásokat a magistrátus előtt személyesen és szóban (ministerio vivae vocis) tették meg, egy viszonylag késői, de választékos formulát idézve: „Generosus dominus Joannes Boldisar personaliter veniens in praesentiam nostri, vivae vocis suae ministerio, super aedificationi in fundo quondam Joannís Csontos, per nobilem Michaelem Czövek inceptae, solemniter reclamando contradixit et contradicendo reclamavit". 5 7 A bejegyzett protestációk évente a főbíró neve alatt, többnyire esetenként, napi dátummal, az ügyek mennyiségétől függően, például a 17. századi Tärcalon havi csoportosításban találhatók a protokollumokban. Általában a nótárius vagy az éppen jelen lévő esküdt vezette be őket. 5 8 Tkrtalmi szempontból az első csoportba a vérségre, azaz rokonsági alapon tett ellenzések és tilalmazások tartoznak. A rokonság saját érdekeit védve, a nemesi birtokjoghoz hasonlóan, általában igyekezett gátat vetni az örökségeknek az atyafiság kezéből való kikerülésének, tehát a szabad ingatlanforgalom akadályozására törekedtek. A szomszédságra (jure vicinitatis) történő ellenzéseknél megfigyelhető a módosabb gazdák (a 17. században egyre inkább gazdagodó mezővárosi armalisták), extraneus szabad királyi városokbeli polgárok azon törekvése, hogy egy tagban minél nagyobb szőlőterületet birtokoljanak. Ha mindkét szomszéd bejelentette igényét, megosztották a területet, esetleg „sorsot vetettek", mint például 1683-ban Patakon Chernel György feleségének parlagszerzésénél. 5 9 Tiltakozást nemcsak jogügylet, hanem mások igénybejelentése ellen is tehettek. Előfordulnak olyan tilalmazások, amelyeknél ki nem egyenlített adósság miatt generálisan mindenféle elidegenítéstől tiltottak el személyeket. Sőt a földesúr nemcsak kibecsültetés, hanem tilalmazás útján is érvényesíthette előjogait. így az Aspremont grófok tiszttartója 1758-ban a „földesuraságra" tilalmazott a bodrogkeresztúri szőlőhegyen. Végül a helybeliek elővételi jogára vezethető vissza a „pénzre" való tiltás. 6 0 Hitelesítés után kiadták az öröklevelet, amely gyakran hangsúlyozta, hogy a pecsételési terminusig senki nem mondott ellent. Ennek megtörténte után az új birtokos csak akkor volt megtámadható, ha az ellenző az ingatlan „Böcs szörént való árát... az áldo57
