Folia historica 18

I. Tanulmányok, közlemények - Németh Gábor: Mezővárosi írásbeliség, ingatlanforgalom és szokásjog az abaúji és zempléni mezővárosokban a 16-18. században

Több példa alapján állítható, hogy - összeférhetetlenség következtében - a főbíró önmaga előtt nem tehetett örökvallást. Tállyán 1589-ben Domokos Pál főbíró szőlővásárlásakor TVvlay Barnabás és két bírótársa, valamint az esküdtek előtt történt meg a fassió és az oklevelet is az ő nevükben állították ki, 1601-ben a pataki főbíró, Varga alias Makay György Megyer hegyi szőlővásárlása „actum coram juratorum civium oppidi Sarospatak" történt.

2' A hegyaljai statútum így összegezte a jogszerű örökvallás kellékeit: az elidegenítő fél a bíró kérdéseire vallást tesz arról, hogy 1. „Tülajdon maga saját jószága volt-é, a' melyet eladott?" 2. „Hogy annak árát felvette-e és contentus- é véle?" 3. „Hogy a törvényes evictiot magára (és succesoraira) felvészi-e?"

2

8 A protokollumbeli bejegyzésekből nem derül ki ugyan mindig, de az ingatlanforgalom fontos velejárója és az elidegenítő részéről előfeltétele volt a rokon (vér) és a szomszéd elővételi jogának érvényesítése. Ingatlant csak akkor idegeníthettek el, ha előzőleg a rokonoknak és a szomszédoknak felajánlották azt. E jogot megkínálásnak (admonitio) nevezték. Amennyiben elmaradt, a rokon vagy szomszéd megtámadhatta az ügyletet. Ezt a jogintézményt szintén a feudális birtokjogból vették át a helyi szokásjogok. Célja az ingatlanforgalom gátlása, azaz a rokonság és a helybeliek előjogainak érvényesítése, így az ingatlanok idegen kézre kerülésének akadályozása volt. Patakonmár a 14. század elején feltűnt a szomszéd megkínálásának kötelezettsége. A középkori eredetű „ötváros törvénye" szintén említi. Göncön egyébként közhitelű módon, két hites polgár által történt, a megkínált személynek meghatározott terminusra le kellett tennie a vételárat, annak leteltével elesett jogaitól („a város törvénye szerint tizenkét órára tegye le ő kegyelme"). Itt az írásban való megkínálásnak is van nyoma. Egy, a protokollumba bizonyságképpen utólagosan befűzött év nélküli 17. századi írás szerint: Szabó Kata asszony, mint fiának, ifjabb Kékedi Istvánnak „vallott plenipotentiáriusa ... kínáltatja kigyelmedet Herceg Mihály uramat és feleségét, Tfercel Sófia asszont, ezen Aradi István uramtul megvett háznak árával, ötven magyari forintokkal. Kigyelmetek vegye fel máskint a' kárt kigyelmetek fog vallani, aziránt annak idejében magának tulajdonítsa kigyelmetek".

2

9 A 17. századi Sátoraljaújhelyen a bírósági gyakorlat során gyakran konkrétan megfogalmazták a szokásjog egy-egy vonatkozó passzusát: „vérek ellen jószágot ne végy, se ne adj" - jegyezték fel 1618-ban egy ingatlannal kapcsolatos bizonyítási eljárás margójára. A szomszéd praeemptióját rögzítette a hegyaljai statútum is. A tarcali jog szerint, ha mindkét szomszéd érvényesíteni akarja, kétfelé kell osztani közöttük a szőlőt.

3

0 A szabad királyi városok nagyobb tőkeerőt képviselő extraneus birtoklása részben teherként nehezedett a Hegyaljára. A helyi szokásjog igyekezett gátat vetni a városi polgárok szőlőbirtokszerzésének. A rokon és szomszéd elővételi jogán túl ezért próbálták érvényesíteni a helybeliek elővásárlását az extraneusokkal szemben. Tokaj 1610ben lejegyzett „törvényei" ezt már mint régi szokást említik, sőt még kiterjedtebb jogcímet biztosítottak a helybeliek számára. Nemcsak elővétellel élhettek a ház, pince, puszta telek, szőlő becsült árán - amely, mivel a helyi magistrátus állapította meg, alacsonyabb is lehetett, mint egy külső személy által megajánlott vételár - hanem egy év és három napig „a tokaji bíró előtt protestálván", megvehették az örökséget. A jelzett idő elteltével per útján, de még mindig becsű szerinti áron válthatták magukhoz az extraneusok ingatlanait. (Werbőczy szerint csak rokon joga becsű szerinti áron megszerezni fekvőségeket.) A tokajiak szokásuk bevett voltát az 1595-ös esztendőben történtekkel igazolták. Ekkor arbiter bírák előtt szinte mozgalom indult a vidéki polgárok és nemesek birtokainak visszaváltására. 1610-ben a bizonyosság kedvéért 7 tanú nevével igazolták a korábban történteket. 1595-ből fennmaradt a tokaji főbíró, nemesek és tanácsbeliek, valamint a keresztúriak, mint a tokaji udvarbírák által felkért bírótársak oklevele, amely szóról szóra a fentieket fogalmazza meg, mint „az Thokay városának és 51