Folia historica 18

I. Tanulmányok, közlemények - Németh Gábor: Mezővárosi írásbeliség, ingatlanforgalom és szokásjog az abaúji és zempléni mezővárosokban a 16-18. században

Németh Gábor: Mezővárosi írásbeliség, ingatlanforgalom és szokásjog az abaúji és zempléni mezővárosokban a 16-18. században A magyarországi városfejlődés sajátos alakulatát képező szőlőművelő mezővárosok egyik legfontosabb önkormányzati joga a jobbágytelki rendszertől független szabad szőlő-, valamint a területükre vonatkozó egyéb ingatlanforgalom felügyelete, a határhasználat rendjének megszabása, amelyet a fokozatosan rögzült és egységesült szokásjog (consuetudo) normatívái alapján intéztek. Ennek jelentősége elsősorban a szabad szőlőforgalom társadalmi hatásai szempontjából értékelhető. Utóbbi súlyát és társadalmi-gazdasági mozgató szerepét már felismerte és számon tartja a szakirodalom.

1 Részletes megismeréséhez és értékeléséhez azonban elengedhetetlen a magistrátusok előtt lezajló - a korszakban végig nagymértékű - ingatlanforgalom szokásjogi kellékeinek, írásbeliségének kutatása is. Hiszen a 16-18. században differenciálttá váló mezővárosi társadalom felső rétege kedvező anyagi helyzetét (szőlőbirtok, borkereskedelem) és a mezővárosi jogállásból következő lehetőségeket (viszonylag nagyfokú önrendelkezés, lazább földesúri függés) társadalmi emelkedésre használta fel (jobbágyi kötelékektől való szabadulás, nemességszerzés), így e települések a gazdasági-társadalmi fejlődés egy lehetőségét jelentették.

2 E sajátos formáció mobilitását pedig éppen a belső törvényszerűségek szerint fejlődő szokásjog és önállóan gyakorolt normatívák biztosították, amelyek a Hegyalján és a hasonlóan sűrű településhálózatú és fejlett önkormányzattal rendelkező tágabb szőlőművelő vidék mezővárosaiban is megegyezően alakultak.

3 Fejlett írásbeliséget, a helyi és az országos jogban való jártasságot és műveltséget tükröznek, amely a más régiók azonos szintjének átlagánál mindenképpen magasabbnak mondható.

4 A városok és mezővárosok, különböző mértékű egyéb önkormányzati jogaik mellett, a területükre vonatkozó ingatlanügyekben hiteleshelyi feladatokat láttak el. Kötelező érvénnyel eléjük tartozott minden ügylet, amelyeket városkönyveikbe - protokollumaikba - vezettek és amelyekről közhitelűnek elfogadott, meghatározott formai jegyek alapján kiállított okleveleket adtak ki. A Hármaskönyv szerint a szabad királyi városok az ilyen ügyekben hiteles hatóságként jártak el, örök jogon (ius perennalis) csak előttük tehettek bevallásokat.

5 Hasonló gyakorlat honosodott meg az oppidumokban, sőt felismerhető a zártabb szőlőművelő vidékek falvaiban is. Jóllehet a 16-17. században nem minden mezőváros renszerezte és fektette tételesen írásba szokásait - a feudális jog ezt nem is kívánta meg - a fennmaradt bőséges levéltári anyagból egységes és szilárd joggyakorlat rekonstruálható.

6 Az 1638-as országgyűlés 68. artikulusa szerint a hegyaljai mezővárosokban és falvakban („in oppida et villas, in tractatu arcis Tbkaj, vulgo Hegallya vocato") ez már annyira kialakult volt, hogy a szőlő- és más örökségi ügyekben folyó pereknél a magistrátusok, mint bírói fórumok a hiteleshelyektől és az ország rendes bíráitól származó ügyvédvalló leveleknek nem akartak helyt adni.

7 A Tbkaji hegy körül elterülő, egymáshoz szorosabban is kötődő három mezőváros - Ttrcal, Tokaj és Bodrogkeresztúr - 17. század elején lejegyzett „törvényei" szó szerint is megfogalmazták ezen kiváltságukat: „Mikor penig valaki itt az mi városunk földén, vagy szőlőhegyünkön, vagy szántóföldönkön örökséget veszen örök áron, az főbíró és az egész tanács előtt tartozik az eladó személy örököt vallani az vevő személynek" - ugyanígy a cseréknél is - olvasható a legkorábban (1606) kelt Tárcali protokollumban.

8 1719-ben az egész Hegyalja egységes gyakorlataként tételesen rögzítették: bármely 47