Folia historica 18

I. Tanulmányok, közlemények - Szakály Ferenc: Tóth Benedek és Tamás polgárdi jobbágyok ügyletei (1569-1583)

Szakály Ferenc: Tóth Benedek és Tamás polgárdi jobbágyok ügyletei (1569-1583) A törökök magyarországi foglalásairól és berendezkedéseiről készült, egykorú beszámolók szinte egyöntetűen a hóditok kegyetlenkedését és a lakosság megpróbáltatásait hangsúlyozzák. Túri (Farkas) Pál tolnai rektor - aki az Idea Christianorum Hungarorum in et sub turcismo című munkájában, személyes tapasztalatai alapján, a török elnyomás formáinak rendszerező ismertetésére vállalkozott - egyenest elviselhetetlenül nyomasztónak, vigasztalannak és örömtelennek ábrázolta az alávetett keresztények mindennapjait. Elbeszélése szerint a törökök - kivált azokon a helyeken, ahol nagyobb számban laknak - valósággal gúzsba kötik a lakosságot; abban lelik örömüket, hogy a leigázottakat megalázzák, kiszipolyozzák, tönkretegyék és ezáltal áttérésre kényszerítsék. 1 Vitathatatlan, hogy a török uralom hosszabb távon mindenütt - így Magyarországon is - nyomasztóbb terheket rótt az adózó népességre, mint bármilyen európai rendszer. S kétségtelen az is, hogy annak külső megnyilvánulási formái az európai felfogás számára elfogadhatatlanul brutálisak voltak.

2 Ugyanakkor viszont más jelek arra mutatnak, hogy a hódoltsági parasztnép - amely persze maga nemigen hagyta ránk írásban véleményét - közel sem érezte olyan kilátástalannak helyzetét, mint azt a leírásokból gondolhatnánk. Paradox módon maga Túri is elismerni kényszerül - persze mélységesen elítélve azt - , hogy a mezővárosi társadalom egyes elemei szinte bensőséges kapcsolatot alakítottak ki a hódítókkal; „Itt mindennek török szaga van, a szokások a ruházat, minden idegen dolog újnak látszik. A nép nyelve több mint felerészben török. Az eskütevő asszony mondja; »Vallaha, Istenemre mondom, nem adom különben, ottura kardos, ülj le atyámfia, effendi, kegyelmed egyék« stb. Valóban ritka itt az erkölcsös asszony, különösen az özvegyek közt. Nincs itt semmi szégyen, félelem a gonosztettől... Némelyek megverik feleségüket azért, hogy jelentéktelen sérelem miatt a törökökhöz szökjenek át. Nem hiányoznak olyanok sem, akik a feleségük rossz tettét ismerik, de titkolják, mivel nyilvánosságra jutásával semmit nem használnak..." „Mindennapi látványosság, hogy a polgárok feleségei elhagyják egykori tanácsbeli, egyébiránt gazdag férjeiket, akikkel addig éltek, s férjhez mennek [a törökhöz]."

3 Ha Túri elbeszélése - mint minden egyéb tekintetben - e pontos erőst túlzónak tetszik is, annyit bízvást elfogadhatunk belőle, hogy a hódoltsági magyar parasztnépesség, különösen a mezővárosok módos paraszt-polgársága nem idegenkedett a törökkel való együttműködés bizonyos formáitól. Magatartását kezdetben inkább a várakozás, semmint a rettegés - s még kevésbé az elutasító szembenállás - jellemezte. Ennek fő formája és igazi tartalma persze nem a hódítókkal való cimborálás - még kevésbé asszonyaik áruba bocsátása -, hanem a gazdasági együttműködés volt. A megszállás első évtizedeiben a mezővárosi parasztpolgárság - úgy tűnik: meglehetősen nagy számban - igyekezett beépülni a török hatalmi-igazgatási szervezetbe, hogy az új lehetőségeket kiaknázva gyarapítsa vagyonát. Bár közülük néhányan hűbérbirtokhoz is hozzájutottak azoknak az érdemeknek fejében, amelyeket török uraiknál szereztek,

4 beépülésükre inkább csak a török kincstári igazgatás alsóbb szintjein nyílott lehetőség. Leginkább olyképpen, hogy árverésen, bizonyos summa letételével magukhoz kaparintották egy-egy jövedelemforrás behajtásának jogát.

5 (Hasznuk ilyen esetben a befolyt és a lefizetett összeg közti különbözetből eredt. Mások, ritkábban, adóbeszedőként vagy vámosként

6 vállaltak állást a török adminisztrációban. 33