Folia historica 18
IV Szemle - kiállítás, könyvismertetés - Németh Gábor: Eva Toranová: Medikovácstvo Slovensku
Eva Tbranová: Medikovácstvo. Bratislava 1991. Tatran. 229 p. Eva Tbranová pozsonyi művészettröténész munkássága jól ismert a magyarországi szakemberek körében. Rendszeres látogatója magyarországi múzeumoknak és rendezvényeknek, publikációi hazai szakfolyóiratokban és szimpóziumköteteken is hozzáférhetők. Itt bemutatásra kerülő műve a Tátrán kiadó, a szerző kutatómunkáján alapuló, azonos formátumú és belső tagolású könyvsorozatának harmadik kötete. E könyvek a történelmi Magyarországnak a mai Szlovákia területére eső egy-egy iparművészeti szempontból is figyelemre méltó kézműves iparágának történetét és tárgyi emlékanyagát tárják fel. A majd húsz évvel ezelőtt megjelent első kötet az ötvösséget tekinti át, főként a 14. századtól a 19. század közepéig. (Zlatníctvo na Slovensku. Bratislava 1975. 243 p.) A szerzőnek a téma tipológiai problémáit is felvevő tanulmánya Magyarországon is megjent. (Szlovákiai ötvösség a 16. és 17. században. Ars Hunarica 1983. 227249. p.) A következő két könyv az iparművészet és a kézműves mesterség határán mozgó mesterségek és azok tárgyi kultúrájának feldolgozását nyújtja: az ónművességét, azaz kannagyártó mesterségét (Cinarstvo na Slovensku. Bratislava 1980. 178. p.) és az itt bemutatásra kerülő rézművességét. Többek között Eva Tbranová kutatásai révén vált ismertté, hogy e két fémműves mesterség milyen fontos szerepet töltött be az egykori szabad királyi és bányavárosok kézművességében és tárgyi kultúrájában. A hagyományos egyoldalú céhtörténeti vagy iparművészet-történeti megközelítési módot mellőzve a tárgyak felkutatásán, feldolgozásán túl mindkét kötet levéltári és várostörténeti kutatásokon alapul. így nem egyszerűen mesterségeket és azok termékeit mutatja be, hanem gazdagítja a korszakban még részben német etnikumú, de egyre jobban elmagyarosodó és szlovák beköktözőkkel is gazdagodó városok életmódjáról, tárgyi kultúrájáról alkotott ismereteinket is. E tetintetben a legjobb a hagyományok (Divald Kornél, Rómer Flóris, Mihalik József és Sándor stb.) folytatója. Vonatkozó kutatásairól rendszeresen beszámolt hazánkban is. (Ergebnisse der Forschungen im Bereich der Zinngiesserkunst in der Slowakei. II. Internationales Handwerksgeschichtliches Symposium. Veszprém 21-26. 8. 1982. Bd. 2. 275-278. p.; Beiträge zur Geschichte der Kunsthandwerks in Pressburg (Bratislava) aus Bürger-Büchern des 17. und 18. Jahrhunderts. III. Internationales Handwerksgeschichtliches Symposium. Veszprém 18-24. 10. 1986. 207-222. p.; Lőcse kézművesipara és kézművesei az 1550-1680-as polgárkönyv bejegyzései alapján. VI. Kézművesiprtörténti Szimpózium. Veszprém 1988. november 15-16. 233-239. p.; A szlovákiai rézművesség és helye a városok iparművészeti kultúrájában. VII. Kézművesipartörténeti Szimpózium. Veszprém 1990. november 1214. 173-178. p.) A felvidéki városok rézművességéről és főként termékeiről kevés feldolgozás jelent meg a korábbiakban. Jóllehet az első céhek később szerveződtek, a rézművesség kezdetei a középkorra nyúlnak vissza a felvidéki városok történetében, nyersanyagellátásukat a 14. század vágétől egyre szaporodó rézhámorok biztosították. Igényesebb használati tárgyak, edények készítésére a nemcsak jól véshető, de trébelhető vörösréz bizonyult alkalmasnak. Az első ismert vörösrézműves (cuprarius, Kupferschmied) céhkiváltságlevelet az iglóiak nyerték I. Zsigmond lengyel királytól (Igló és környékének a gótikus fémművességben betöltött szerepe közismert.) A lőcseiek 1553-ban Boroszlóból kaptak kiváltságokat, őket követi a kassai céh (1585). A 17. században az Alsó-Magyarországiakat a pozsonyi, a felső-magyarországi mestereket a kassai közös céh fogta össze, 317