Folia historica 18

III. Műhely - elméleti, módszertani, gyakorlati kérdések - Pallós Lajos: Történeti értékpapírok a Legújabbkori Történeti Múzeumban

3. Az üzletrész a szövetkezet tagsági jogait testesítette meg. A szövetkezet nem határozott számú tagból álló társaság volt, amely „tagjai hitelének, keresetének vagy gazdálkodásának közös üzletkezelés mellett, a kölcsönösség alapján történő előmozdítása alakult."

2

9 Benne nem a legnagyobb nyereségre törekvés volt a vezető elv, hanem a kölcsönös támogatás. A szövetkezeti tőke az üzletrészekre történő befizetésekből állt össze, amelyekre az évenkénti nyereség megállapítása után osztalék járt. A tagságot bizonyos feltételek mellett meg lehetett szüntetni, s ez esetben az üzletrész értékét visz szafizették a kilépőnek. A szövetkezet alaptőkéje ezért gyakran változott, ami a részvénytársasággal szemben eleve kisebb gazdasági vállalkozásokra adott lehetőséget. A tagok felelőssége a tulajdonukban levő üzletrészeken túl is terjedhetett egészen a korlátlan, egyetemleges felelősségig. Az egyes szövetkezetek alapszabályaikban határozták meg a felelősség mértékét. Az üzletrészeket csak a szövetkezet vezetőségének hozzájárulásával lehetett átruházni, s értéktárgyként kezelni, pl. zálogba adni nem lehetett. Az üzletrész forgalmát ezek a szabályok oly erősen korlátozták, hogy tőzsdei forgalomba természetesen nem kerülhetett, és értékpapír-üzleti szempontból nem is tekintették értékpapírnak. Jövedelmezőségét és - korlátozott - forgalomképességét figyelembe véve azonban a közgazdasági szakirodalom az üzletrészt mégis az értékpapírok között tartja számon.

3

1 A magyarországi szövetkezeti mozgalom történetéről a XX. század eleje óta készültek feldolgozások,

3

2 amelyek a gazdasági célú szövetkezeti társulások csíráit a XIX. század első felében létrejött olyan gazdasági egyesülésekben látták, mint a Védegylet és az Iparműraktár, vagy a különféle helyi jellegű segélyző egyesületek.

3

3 Az 1875-ös Kereskedelmi Törvényben körülhatárolt szövetkezeti társulás intézményéhez hasonlatos egylet azonban csak az 1852-ben megalakult Besztercei Tkkarék és Kisegítő Egylettel jött létre.

3

4 Ennek tagjai betéteknek nevezett befizetéseket teljesítettek, és ezek alapján részesülhettek kölcsönökben. Az 1870-es évek közepére már kétszáznál is több szövetkezet jellegű társulás működött, köztük az 1863-ban létrehozott Magyar Földhitelintézet, amelyet nagybirtokosok hoztak létre kamatozó üzletrészekkel, de az valójában nem tekinthető szövetkezetnek, mert nem az alapítók hiteligényeinek kielégítésére alakult, hanem a földhitel ügyét bankszerűen szolgálta oly módon, hogy a földtulajdonosok rendelkezésére bocsátott tőkéket záloglevelek útján szerezték be. (Az intézet záloglevél-kibocsátásaival kapcsolatban később emlékezünk meg róla részletesebben.) A Kereskedelmi Törvény hatására több, addig szövetkezeti jelleggel működő társulás átalakult részvénytársasággá, vagy nem jegyeztette be magát a cégbíróságon mint szövetkezet, és egyletként egzisztált tovább. A törvény, amely az üzletrészekből összeálló alaptőkével működő szövetkezeti társulásban fenntartotta a tagok korlátlan felelősségét, nem gyakorolt pozitív hatást a szövetkezeti eszmére. A szövetkezeti mozgalom nagyobb lendületet csak a századforduló körül vett. 1898-ban megalakult az Országos Központi Hitelszövetkezet és a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete, a „Hangya". Mindkét szervezet létrehozásában nagy szerepet vállalt Károlyi Sándor gróf, aki a magyar szövetkezeti mozgalom kiemelkedő alakja volt.

3

6 Itt kell megemlíteni a hazai szövetkezeti mozgalom két sajátos vonását: az egyik a szövetkezetek erős központosítása, a másik - ami az elsővel összefügg hogy a szövetkezeti szervezeteket felülről, a nagybirtokosság irányításával hozták létre. Ez úgy történt, hogy ún. alapítványi üzletrészekkel megteremtették a szövetkezetek központi magját, és ehhez a helyi tagszövetkezetekben csatlakoztak azok, akik valóban rá voltak utalva a szövetkezeti szolgáltatásokra. A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló 1898. évi XXIII. tc. több lényeges ponton kiegészítette a korábbi szövetkezeti törvényt: nyereség legfeljebb az üzletrész névértékének 5 százalékáig fizethető, a tag felelőssége csak üzletrészének tízszereséig terjedhet, a törvény második 294