Folia historica 18

I. Tanulmányok, közlemények - Körmöczi Katalin: A magyar országgyűlés 1861-ben (Néhány adalék és emlék)

elfogadott Deák fogalmazta felirati javaslatban is, amelyet az akkor még erősebb határozati párt módosított.

6

2 De már az első fölírás után Bécsből olyan hírek érkeztek, éppen a felirat átadásával megbízott és a birodalom fővárosába küldött képviselőházi elnök, Ghyczy Kálmán révén, hogy a Schmerling-koncepció jegyében a bécsi minisztérium valójában nem kíván tárgyalni, és lehetetlenné kívánja tenni a magyar országgyűlést, az októberi alapból, sőt a februári pátens előírásaiból semmit nem enged, és hogy a 48-as törvények szóba sem jöhetnek. A felirat el nem fogadása, az országgyűlés feloszlatása, a kormányon lévő magyar arisztokraták leköszönése esetleg eltávolítása, provizórium várható.

6

3 A feliratot visszautasító királyi leirat sérelmezi a kellő cím meg nem adását, ezáltal az örökösödési jognak a megtagadását - a felirat az uralkodó megszólításával a „tényleges" formulát alkalmazza -, és a képviselőházban megnyilvánuló, általa féktelennek minősített kitöréseket.

6

4 Az első felirat a határozatiak által módosított változatával, Bécsben járó Ghyczy Kálmán és a főrendi ház elnöke, Apponyi György, nem járulhatott az uralkodó elé. Nem így a Deák fogalmazta eredeti változattal, amelyre ugyan az érdemi válasz szintén az elutasítás. Itt látszik érdemesnek megjegyeznünk, hogy az 1861-es országgyűlés folyamán a jogfolytonos Pragmatica Sanctiora épített 48-as alap lényegében lefedi a képviselőház radikális és mérsékelt liberális szárnyát éppúgy, mint a képviselőház és a főrendek egészét. Lényegében az első felirat mindkét változatát és Deák Ferenc második feliratát is változtatás nélkül elfogadták a főrendek, közelebb állva 1848. legitimitásához, mint az Októberi Diplomához.

6

5 Deák egy hét alatt, július 26. és augusztus 8. között írta meg második felirati indítványát, amelyet augusztus 8-án közfelkiáltással fogadnak el úgy, hogy a Tisza Kálmánék szerkesztette határozati javaslat előterjesztésre sem került.

6

6 Hogy ez nem véletlen volt, az szinte bizonyos, Deák szintetizáló képessége tudatos erőbevetésének lehetett tanúja a képviselőház ezen a napon is. Szabad György a következőkben értékeli Deák ekkori tettét. „...Deák előterjesztése tényleg mestermű volt a maga nemében. Nemes pátosza, előadásának jól követhető logikája, fejtegetéseinek gazdag indokolása hatásosabban érvényesült, mint első feliratában: s ha tartalmi különbségek nem is voltak nagyok, a határozatiak egy része nyilván őszintén érezte úgy, hogy Deák lépett közelebb ahhoz, amit maguk is kifejezni akartak. Deák szövegének érvei szinte mind kettős funkciót töltöttek be, védték az első felirat fejtegetéseit, és támadták a leiratban ellenükre felhozottakat."

6

7 Deák feliratában a Pragmatica Sanctiora támaszkodik, védi azt, mint közjogi alaptörvényt, rámutat, hogy a leirat egyes törvényeket félremagyaráz, másokat egyszerűen letagad. Első feliratának érveit itt újabbakkal bővíti ki. A külügyet a király személyére nézve közösnek ismeri el, mint az 1848-as törvények is, de hadügyi és pénzügyi önállóságot követel. A 48-as törvények legitimitása tekintetében pedig álláspontja az, hogy „1848-ban nem új jogokat vívtunk ki, hanem a régi jogoknak adtuk helyes magyarázatát, s öntöttük az idők kívánalmai szerinti formába."

6

8 Az ekkori Deákról és feliratáról Kossuth Lajos sem nyilatkozhatott másként, mint a Jósikának írott levelében fogalmazott 1861. augusztus 15-én: „Deák, mint a törvényesség embere a nemzet jogait törvényes téren férfiasan megvédte. ... e felírás után senki sem fogja mondhatni Európában, akár azt, hogy a magyar a békés kiegyenlítés kísérletét ki nem merítette, akár azt, hogy egy hajszálnyira is többet kívánt, mint amihez törvényes jogát cáfolhatatlanul bebizonyíthatná. Ha e felírás után törésre kerül a dolog, Isten, világ, s a história előtt csakis az osztrák házra hárulhatand a felelősség." A világ, s Európa megítélése tekintetében nem tévedett Kossuth, mert a feliratot a külföld úgy köszöntötte, hogy „Deák letette azt azon küszöbre, mely Ausztriát Magyarországtól elválasztja, és soha többé egy császár nem fog felvágtathatni a koronázási dombra, míg azt föl nem veszi, hogy magát ahhoz szabja."

6

9 131