Folia historica 17
Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből IX-X.
Ezek az eredmények nem igazán tudták felejtetni azokat a hiányosságokat, amelyek a soroksári telepet éveken keresztül jellemezték. Gondolhatunk a felduzzasztott létszámra, amelyet még 1946 augusztusában sem foglalkoztattak. A kereskedelmi cikkek gyártását is jóval korábban kellett volna indítani, hiszen a tűzhelyek, kéziszerszámok kereslete nagy volt. A tolómércegyártást 1945 októberében megkezdték ugyan, de piacra csak 1947 januárjában került. Az 1946 első felében az üzemi bizottságok által javasolt, sőt esetenként követelt műhelyátszervezéseket nem hajtották végre, holott az infláció időszakában belső erőkkel szinte fillérekből lehetett volna megtenni. 1946 őszén ez a munka 100 000 forintba került. Értelmetlenek voltak azok a kiadások is, amelyek fa gyermekjátékok, háztartási jégszekrények készítését fedezték. Késedelmes anyagbeszerzés miatt gyakori volt a többnapos, sőt hetes termelési kiesés. Ennek egyenes következménye lett a munkafegyelem lazulása, s mivel produktív gyártás nem folyt a rezsi és az áthárított önköltség fokozta a ráfizetést. Ott is, ahol viszonylag folyamatosnak mondható a munka, mint Kőbányán, a normák ideiglenes jellege fékhatást gyakorolt a munkásság teljesítményére. A normák rendezésével a termelési szintet óvatos becslések szerint is 10-15%kal emelni lehetett volna. Ellenértéke - vélekedtek - alapját képezhetné a forgótőkének. 1947 közepére alakult ki az a nézet, hogy a törökbálinti üzemet el kell adni és az érte kapható 11,6 millió forinttal a Lampartban az egyensúly megteremthető. 106 7 Fel kívánták számolni azt a gyakorlatot, hogy a vevők előre fizessenek, mert egy adós gyár az árakat kedvezőtlenül tudja befolyásolni. 106 8 1947 közepére a fő kérdés a gyár életében a szanálás feltételeinek megteremtése volt. Egyre határozottabban fogalmazódott meg az Üzemi Bizottság álláspontja. A Központi Üzemi Bizottság, de a Lampart helyi bizottságai is napról napra növelték jogkörüket, s akaratuknak érvényt is tudtak nagyrészt szerezni. Ullmann István vezérigazgató az ÜB. bevonását alapvető ügyekben nem ellenezte, mégis egyre erősödött az ellentét a vezérigazgató és az Üzemi Bizottság között. 1947. július 3-án a leggazdaságosabban működő telepen, Kőbányán robbant ki az elégedetlenség az egyes műhelyek állapota miatt. A munkahelyek beáztak, hatalmas károk keletkeztek, annak ellenére, hogy a gyár a befolyt összegekből, hitelekből 10 millióval rendelkezett. „Tüdomására hozzuk Vezérigazgató Úrnak, hogy az ismételt esetekben történt károk, valamint a t. Igazgatóság által e hiányosság rendezése elé gördített pénzügyi akadályok között összefüggést látunk, ezen összefüggést szabotázsnak tekintjük." 106 9 Ullmann ugyan a felelősséget Kőbányára hárította, kiadta a rendelkezést a teljes tatarozásra, s ennek anyagi kihatását biztosította. 144
