Folia historica 16

Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből VIII.

ber 10-ét jelölték ki. Hamarosan kiderült, hogy a kérdéses ipartelepek igazgatóságai az említett épületek leltárát és múszaki leírását nem készí­tették el. „A Mika telep tulajdonosa utasíttatott arra, hogy a félbenma­radt építkezéseket fejezze be, miután a szükséges anyag rendelkezésére áll. A be nem épített gépeket és alkatrészeket és anyagokat a gyár helyi­ségeiből és telepéről szállítsa el. A Leipnik gyár üresen álló épületeit azonnali hatállyal átvettük és átadtuk, az üzemben levő helyiségeknek a Fegyvergyár igényeinek megfelelő kiürítésére a gyár igazgatóját utasítot­tuk...". A gyártelep körvonalai ugyan már kezdtek kibontakozni, de az útnak indított 53 gépszállítmányból a helyszínre csak 40 érkezett meg. A munkaerőszükségletet jelentő, kényszerből áttelepült 100-120 családot inkább a továbbmenekülés, mint a termelés megindítása foglalkoztat­ta. A gyár vezetése az előírásoknak megfelelően a Magyar Építő Rész­vénytársasággal megállapodott, hogy Pápán és óváron légópincét építe­nek. A katonai helyzet alakulása illuzórikussá tette ezt is ugyanúgy, mint a Honvédelmi Miniszter november 7-én benyújtott megrendelésének tel­jesítését. 89 1 Még szeptember végén felkérték a gyárat, hogy tegyen javaslatot a törökbálinti szerelőüzem kitelepítésére a triöntöde, présmű, gyutacsüzem áthelyezésére. A meglepő választ november 1-én nyújtják be. „A triöntö­de, de különösen a présmű áthelyezését az ezzel összefüggő nagyobbsza­bású építkezés szükségessége miatt kb. egy esztendő után véljük lebonyo­líthatónak. A gyutacsüzem áthelyezését pedig keresztülvihetetlennek tartjuk." 89 2 Mondták ezt már akkor, amikor még teljes mélységében nem is ismerték a kitelepített részek megpróbáltatásait. A helyzet ecsetelésére érdemes a pápai körülményeket egy kicsit közelebbről megtekinteni. A családok részére 140 szobát és egy 60 fős ba­rakkot szereztek. Ezeket gyorsan birtokba kellett venni, „mert késedel­mes elfoglalás esetén számolnunk kell - írták - erőszakos katonai (: ma­gyar és német:) igénybevételekkel." 89 3 Gondot jelentett ezen belül a sok üres lakás is, mert takarókat, tábori ágyakat, szalmazsákokat kellett a helyszínre szállítani, ugyanis Pápán a beszerzés teljesen reménytelen volt. „A helybeli nyilas pártszervezet felhívta a figyelmemet az este egy leállí­tott zsidó textilüzem felszerelt... helyiségére, amely azonban csak egy-két napon belül tekinthető meg. Dacára az ittlévő műszaki személyzetünk önállótlan, tempótlan és gyengébb voltára, az előzetes megtekintéssel Frauenhoffer urat bíztam meg." 9 4 A húsellátást a pápai húsgyár segítsé­gével oldották meg. A tűzifa érdekében felvették a kapcsolatot az Ester­házy uradalommal, amely 10 000 darab vadásztöltény, patkóvas, keréksín ellenében átengedett 800 q tűzifát. A megszállottak úgy vélik, hogy a munkatempó növelésével, az irányítás hatékony gyorsításával a kilátásta­164

Next

/
Thumbnails
Contents