Folia historica 16

Basics Beatrix: A honfoglalás és a magyar állam létrejöttének időszakát ábrázoló grafikák a Magyar Történelmi Képcsarnokban

Az időben utolsó grafika, Helbing Ferenc színes litográfiája, ugyancsak erről a témáról, már a 20. századben keletkezett. Helbing a sokszorosított grafika műfajának kiváló képviselője volt, az Iparművésze­ti Iskola tanáraként oktatta is ennek mesterségét. Ez a műve „elemi nép­iskolai szemléltető faliképéként készült. A kompozíció a szokásos típust követi, középen a pajzson ülő Árpáddal, a háttér sátraival és vitézeivel, az előtérben lévő gyerek és öregember, valamint a mondában a föld birtok­lásának jelképeként szereplő korsó víz és köteg búzakalász új motívum. Stilárisan nagyon eltér az előbbiektől a litográfia, az erős kontúrok, az élénk, tiszta színek érzékeltetik, hogy Helbing Ferenc műveinek jelentős hányada a szecesszió jegyében keletkezett. Utolsóként maradt a Vajk megkeresztelését, illetve Szent István megkoronázását ábrázoló művek csoportja. J.P. N. Geiger már említett sorozatának negyedik és ötödik darab­ja a „Szent Istvánnak keresztelése, 994" és a „Szent István magyar királlyá koronáztatik, 1000". Az előbbi jelenet templombelsőben játszódik, nagy keresztelőmedence mellett áll lepelbe burkolózva az ifjú király. Mellette, középen a botját tartó püspök, a lábainál egy pap térdel, egy másik háttal a nézőnek térdel a medence szélénél, kezében misekönyvet tartva. Kör­ben mindenhol emberek tömege. 3 1 Szent István megkoronázását ugyancsak templombelsőben, még­hozzá román stílusban mutatja be Geiger. 3 2 Az oltár előtt balra térdel a király, éppen a fejére helyezik a koronát, körben főurak állnak, a háttér­ben a királyné és idsérete. A bal szélen egy főúr párnán tartja a jogart. Részletekbe menően utánozza ezt a kompozíciót egy ismeretlen mester litográfiája azzal az eltéréssel, hogy a helyszínként szolgáló temp­lombelső gótikus stílusú. Mücke József Ferenc rajza ugyancsak a Geiger-féle előképet köve­ti, a jelenet hasonlóképpen templombelsőben játszódik, és a szereplők is ugyanazok. 3 4 Koronázási jeleneteket nagy számban ábrázoltak a korábbi korok művészei is, s azok kompozíciója nem sokat változott a századokon ke­resztül. Geiger litográfiája a 19. századi mintát fogalmazta meg, és ez in­kább csak a külsőségekben jelentett újdonságokat. A reprezentatív jelent ikonográfiái típusa abban próbált meg eltérni a sok-sok korábbi koroná­zás-ábrázolástól, hogy itt ez a téma egy különleges, a nemzet története szempontjából egyedülállóan fontos esemény bemutatásává válik. A fölsorolt témák, a magyarság történetének legkorábbi időszaká­ból való események ábrázolásai a 19. század második felében gyakoriak voltak, s a millenniumi ünnepségek közeledtével csak növekedett meny­nyiségük és jelentőségük. Természetesen a kiemelkedő festők olajképei 132

Next

/
Thumbnails
Contents