Folia historica 14
Körmöczi Katalin: Lakáspolitikai törekvések a fővárosban a két világháború között
Az 1920-as években egyre több hazai szakember hivatkozik európai körültekintés után a külföldi példákra, — fent vázolt európai méretű általános hiányok ellenére is — azokat összevetve a hazai tapasztalatokkal, negatív képet kapva a hazai viszonyokról, sürgetőleg lép fel. Bérlővédelem Európa országaiban, a jövő lakásjoga és lakásfeladatai témakörben 1927-ben előadás hangzott el a Budapesti Ügyvédi Körben, amelyen dr.Fái Sándor az állam óvó és korlátozó, — a bérlő és bérbeadó viszonyába belenyúló — intézkedéseit taglalja. Általánosan bevezetett intézkedések a lakbérek határainak megszabása, a felmondások korlátozása, a lakások szétosztásában való közreműködés, a hatósági kilakoltatások felfüggesztése, s tágabb értelemben az állami és községi lakások építéseinek előmozditása. Az e téren foganatosított intézkedéseket tekintve Fái megállapítása szerint Ausztria az első, Magyarország az utolsó helyen áll. Angol, francia, osztrák példák idézése után megállapítja: „Minő vérszegény volt ezzel szemben a világháború utáni építési politikánk. A háború utáni népjóléti politika megteremtette ugyan az építkezés céljára a kincstári haszonrészesedést, de ettől a progressziót nélkülöző adóból építésre alig jutott; az adómentesség csak szűk korlátok között érvényesült:... Budapesten a tuberkulózis városában, ahol nagy a lakásszükség, a barakkokon, a szó szoros értelmében szükséglakásokon és néhány ezer egyéb állami lakáson kívül eddig állami támogatással 1314 lakás, majd a népszövetségi kölcsönökből származó 9 millió aranykoronából 28 családiház, ezen kívül 34 bérház (talán ezer lakással) épült. Pénz híján, sajnos a főváros meg egyáltalában nem épített, csak az utóbbi években, összesen 1530 lakást." 2 9 A budapesti lakásállomány elégséges illetve elégtelen volta az 1920-as évek második felében nem ítéltetett meg egyöntetűen. Két homlokegyenest ellentétes nézet létezett, hogy ugyanis elegendő a rendelkezésre álló lakásállomány, további állami, városi építkezésekre nincs szükség, mert az már lakásilletve lakbérkrackkal fenyeget, a másik nézet szerint további 10 év alatt is csak erőltetett menetben pótolható a fennálló lakáshiány, s a lakástermelést elsőrendű községi és állami feladatnak kell tekinteni. A statisztikai adatok az utóbbi nézet alátámasztását szolgálják; Budapest népszaporulata 1910-1927 között 95000, s az ez idő alatt épült lakások száma 51076, ha egy elég magas 3,5-es laksűrűséget alapulvéve, és a 18 év alatti lakáselavulást is figyelembe véve számítunk, 7— Ю ezer lakás hiányát mutathatjuk ki, amelynek pótlása, s a további lépéstartás egy évtizedig évi 6000 új lakás felépítését követeü meg 3 0. 75
