Folia historica 14

Cs. Lengyel Beatrix: Az Országgyűlési Múzeum (1923-1949)

tására volt hivatott. Nem törekedhetett arra, hogy mintegy „kis nemzeti múzeumként" a teljes magyar történelmet mutassa be, ám a politikai küzdelmek, a parlamentarizmus bemutatásához a „történelmi hátteret" mégis meg kellett teremtenie. A téma, amelynek bemutatását alapítói a múzeum feladatául jelölték meg: „a magyar alkotmányos és önálló politikai élet", igen nehezen jeleníthető meg múzeumi eszközökkel, s általában a látogatók számára sem vonzó, hiszen az ilyen és ehhez hasonló témájú kiállítások főként „papírkiállítások". A gyűjtemény azonban néhány év alatt Budapest egyik leglátogatottabb múzeumává vált.

6 Vajon mi lehetett ennek az oka, s hogyan valósította meg célkitűzéseit a múzeum? Az Országgyűlési Múzeum tevékenységét vizsgálva a gyűjtés módjában találtuk az első okot. Akkoriban, s mondhatjuk még ma is ritkaságszámba menő gyakorlatot folytattak a múzeum munkatársai. A már fentebb említett kényszerítő hatások miatt, először talán kénytelenségből, utóbb azonban tudatosan törekedtek a közelmúlt közszereplői tárgyi hagyatékának megszerzésére.

7 Emellett a múzeum viszonylagos tárgyszegénységénél fogva az új anyag nagyrészét rövid időn belül ki is állították, ezzel állandóan változtatva kiállításuk anyagát. Törekedtek továbbá filmek, hanganyagok megszerzésére is, amelyeket rendszeresen levetítettek ill. lejátszottak a látogatóknak. így láthatta több alkalommal a harmincas évek múzeumlátogatója például a Rákóczi hamvainak hazahozatalakor, vagy a IV. Károly koronázásakor és az őszirózsás forradalom idején készült filmkockákat, s hallhatta Ferenc József hangját. Az addig műtárgynak nem tekintett fényképek gyűjtése terén is ez a múzeum tette meg az első lépéseket, datált és személyenként meghatározott kollekciókat állítva össze; mint például az egyes országgyűlések képviselőiről készült fényképsorozatok.

8 Az új múzeum időszaki bemutatói esetében, kiállítási technikájában is új utakon járt. A két világháború közötti magyar múzeumi életet elsősorban a tudományos munka színvonalának emelése, a kutatómunka feltételeinek biztosítására való törekvés jellemezte. A tudományos eredmények kiállításokon való közzététele és a népművelés szempontjai emögött háttérbe szorultak. Ennek oka egyrészt a hivatalos politika által képviselt „kultúrfölény" eszmerendszerében, másrészt a nehéz gazdasági helyzetben, az anyagi és szellemi erők koncentrációjának — általánosan elfogadott — igényében keresendő. Sajátos jelenség, hogy ez a „befeléfordulás" akkor következett be nálunk, amikor a világ múzeumaiban éppen az ellenkező tendencia vált uralkodóvá. Elég az amerikai és angol példára gondolnunk, ahol a múzeumok ekkor nyitják meg igazán kapuikat a közönség előtt, és válnak a „múzsák templomaiból", az emberek tudásszintjét látványosságra törekvően és szórakozta111