Folia historica 13
Kovács Tibor: Beszámoló a Magyar Nemzeti Múzeum 1984- évi munkájáról
I. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS, MUNKASZERVEZÉS, SZEMÉLYI HELYZET Az intézmény és főhatósága ill. annak középirányító részlegei között a hivatali ill. személyi kontaktus folyamatos. A vélemény-nyilvánítás mindkét fél részéről célirányos. A napi együttműködés a szakirányítással időnként „viták kereszttüzében" realizálódik, de meggyőződésünk, ennek oka az a stagnáló ill. lefelé tendáló helyzet, ahol ma a hazai múzeumügy van. A múzeum belső irányítása a több éve kialakított gyakorlat szerint folyt 1984-ben is. Ennek „fórumai" vezetői értekezletek (állami vezetők és a tömegszervezetek képviselőinek részvételével); osztályvezetői értekezletek működési, szakmai és tudományos tematikával: osztályértekezletek munkamegbeszéléssel, ill. tematikus szakmai programmal több esetben a felügyeletet ellátó főigazgató ill. főigazgatóhelyettes részvételével). Bizonyos kérdésekben az irányítás közvetett-közvetlen fórumai a tömegszervezetek különböző szintű hivatalos értekezletei. Komoly és nehezen változtatható problémaként van jelen az intézményben, hogy a feladatok megoldása, menet közbeni orientálása nem mindig azon a szinten történik, ahol kellene; többnyire ,.magasabb szinten" kell bekapcsolódni a tényleges megvalósulás érdekében. Ezt igyekszünk folyamatosan korrigálni a főigazgatóság és az osztályvezetők közös intézkedéseivel. Mindez sokszor feleslegesen vesz el időt és energiát a különböző szinten tevékenykedő vezetőktől egyéb, a múzeum érdekeit szolgáló feladatok megoldásának rovására. Egészében ami az irányítás hatékonyságát illeti, tudjuk, több következetességgel és szigorúbb, folyamatos ellenőrzéssel még növelhető e ténykedésünk hatékonysága. De talán azt is érdemes megjegyezni, hogy a vezetés hatékonysága ma nemcsak egy intézményen belül, nemcsak a vezetők habitusának és módszereinek boncolgatásával vizsgálható, hanem társadalmi létünk egészének fényében-árnyékában is. Pillanatnyilag nem minden egységben tudjuk biztosítani a teljes feladatrendszer ellátásához szükséges munkaerőt. Ezeken az osztályokon vagy nem sikerül a feladatokat százszázalékosan ellátni, vagy szükség szerint a rendelkezésre álló állomány veszi át — helyenként plusz anyagi juttatással — a munkát. Permanens új feladatok ellátása (pl. a korona kiállítás folyamatos szakmai bemutatása) néha egy-egy munkatársra huzamosabb ideig nagyobb terheket ró; célunk a jó értelemben vett „közteherviselés" megszervezése. „Tartalék energiáink" vannak egyes osztályok adminiszratív dolgozóinál, s ezeket eddig még csak részben tudtuk hasznosítani. Az utóbbi időben komoly problémát jelent, hogy a rendkívül alacsony bérekért nem tudunk 220"