Folia historica 12

Héri Vera: Az 1885-ös Általános Kiállítás érmei

Héri Vera Az 1885-ös Általános Kiállítás érmei Ez évben lesz 100 éve, hogy megnyílt Magyarország addigi történeté­nek legnagyobb szabású gazdasági kiállítása. Ez a bemutató látható összege­zése volt a kiegyezés óta eltelt időszak fejlődésének, s természetesen a magyar gazdaság negatívumaira is ráirányította a figyelmet. Magyarország az 1860-as évektől a XIX. század végéig a gyors ütem­ben fejlődő országok közé tartozott. Fejlődési lehetőségének fő megteremtője az 1848-as forradalom és szabadságharc volt, mely felszámolta a jobbágy­rendszert, s ezzel utat nyitott a tőkés vállalkozás anyagi, jogi és társadalmi lehetőségeinek. 1 A tőkés fejlődés elsősorban a mezőgazdaság modernizálásá­val kezdődött. Ennek elengedhetetlen feltétele volt az infrastruktúra fejlesz­tése, mely főleg a vasút területén zajlott. A vízszabályozás ugyancsak fontos szerepet kapott a fejlesztési tervekben, illetve a beruházások létesítésében, így először belföldön teremtődött meg a piaci lehetőségek megnyílása, majd hamarosan Magyarország bekapcsolódhatott a nemzetközi kereskedelembe, mely a mezőgazdaság további modernizálásának mozgató rugója lett. A dualizmus első negyedszázadában a termésátlagok általában meg­duplázódtak. A kiegyezés körüli években az ipar és mezőgazdaság részesedése a nemzeti jövedelemben 20:100 volt. A mezőgazdasági termelés meghárom­szorozódásának ideje alatt az ipari termelés 14-szerese lett. így a század végére az ipar és mezőgazdaság részesedése a nemzeti jövedelemben 50:100 lett. 2 A mezőgazdaság alapvető fontosságának tudata természetesen egy sor társadalmi kérdés megoldására is kihatott. A magyar kapitalista fejlődésre általában az volt a jellemző, hogy az agrár érdekeltségű és ipari érdekeltségű uralkodó osztályok között élesebb volt az ellentét, mint pl. Angliában vagy akár Franciaországban. A gazdaság mindenkori helyzetének felmérésére jó alkalom volt a gazdasági kiállítások rendezése. Indíttatásuk nyilván közös a vásárokéval, 109

Next

/
Thumbnails
Contents