Folia historica 11

Mithay Sándor: Esterházy portrék Pápán

A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy a várkastély Ny4 folyosóján függött a vezekényi csata képe. Bővebbet sajnos nem tudunk róla. Más csata­képek is szerepeltek az egyes szobákban. A 9. sz. teremben volt egy rendkívül érdekes festmény, amelyet a leltár úgy említ, hogy "gróf Esterházy család török öltözetben." 2 8 (Kár, hogy nem került az MTKCs-be, mert akkor meg lehetne állapítani a festmény korát.) Úgy tudjuk, hogy Esterházy Móric főispán 1890-ben a tatai Eszter­házy levéltárból elkülönítette a pápai, ugodi, devecseri és a mezőlaki urada­lom iratait és azokat Pápára hozatta. 2 9 Lehet, hogy ekkor történt változtatás a képek rendjében is, vagy a levéltárral egyidőben rendeződik az ősök csar­noka és a képek elhelyezése. 1860-ban Rómer Flóris azt jegyzi meg, hogy a pápai várkastélyban a képcsarnokban levő régi képek, "melyek némelyike el­hagyatottságból, a többi uradalmi várakból hozatván ide" újra érvé­nyesülnek. 3" A helytörténeti irodalomból csak egy mű említ az ősök csarnokából néhány nevet. 3 1 Meg kell állapítani azt is, hogy a volt pápai képek egy része hiányzik az MTKCs-ból. 10 festmény eddig ismeretlennek minősült. Van azonban négy kép, 3 2 amelyik nem határozható meg, és így lehet, hogy a hiányok kisebbre zsugorodnak majd a további gondos vizsgálat után. A festmények keretének hátlapján kis vignettákon apró számok lát­hatók. Ezek nem hozhatók az 1900/1916. évi leltárunkkal kapcsolatba. Talán ezek az előző leltár számai és a XIX. századból származnak. Hiszen 3. leltá­runk is szerves folytatása egy XIX. századi nyilvántartásnak. Elírások 1916-ban: Thököly Kata féije nem volt herceg. 3 3 Úgy tud­juk, hogy Esterházy országbíró is gróf volt és nem herceg. 3 4 Oswald Ferdinánd, XVIII. századi festőtől négy kép származik: Dániel, dátuma 1737 már 11; István, dátuma 1737 okt 7.; Pál, dátuma 1737.; Mihály, dátuma 1737. Károly egri püspök egyik képét Hanély Antal festette. A többi kép festője ismeretlen. A képek között főleg a szűk családbeliek szerepelnek. Károly egri püspök halála után már nincs újabb kép. A XVIII. század végével bezárul a sor. A pápai várkastélyban bizonyára a család tagjairól is volt metszet­gyűjtemény, mindebből csak keveset tudott a múzeum összegyűjteni. 3 5 50

Next

/
Thumbnails
Contents