Folia historica 10

Cennerné Wilhelmb Gizella: Batthyány Lajos ikonográfiája

külső jellemző vonásait szerencsésen beolvasztotta művébe, valamint azt is, hogy czéljához képest a nemzeti díszöltözet némi eszményítését is megenged­te magának; Az egész szobor kellemes és egyszersmind erélyes alak s mozdu­latok körrajzait mutatja..." — írja a kitűnő műtörténész és műkritikus. A kül­földön levő szobor jobb bemutatását szolgálta az a fametszetű illusztráció, amelyet a Székely Bartalan fényképről másolt ceruzarajzáról Rusz Károly vitt át faducra. 4 6 Amint említettük Alexy egészalakos, méltóságot, de egyben dinamiz­must kifejező képmása jól megfelelt annak az ideálképnek, amely a kiegye­zés idején Batthyányról divatbajött. Szoborról másolt festmény, vagy grafi­ka előképe kompozíciós törvényei folytán leginkább megközelítette azt a fennkölt ideálképet, amelyet barátai, családtagjai, de a kor Batthyányt halálában heroizáló és élete, működése tanulságaival nem foglalkozó politi­kai koncepciója is magáévá tett. Than Mór az Alexy-szobrot és a korábbi provinciális nemesi-főúri portré környezeti és kompozíciós jegyeit olvasztot­ta össze 1868-ban a vasi megyeháza dísztermébe készült életnagyságú, egész­alakos portréján 4 7 (6. kép). A szobrot állította Batthyány életének főbb jeleneteivel keretezett nagyméretű emléklapja középpontjába Herqui Károly kőrajzában Halász István kiadó 4 8 (7. kép). Ez utóbbi grafika már Batthyány 1870-ben történt ünnepélyes el­temetése után látott napvilágot. Az emlékezetes eseménysorozatot kiadvá­nyok, hírlapi cikkek írták le bőven foglalkozva elfogatásának és fogságának körülményeivel, titkos temetésével a ferenciek kriptájában, majd részletesen tárgyalták a Pest várostól kezdeményezett és az év június 8-án lefolyt gyász­ünnepély minden mozzanatát. 4 9 A szöveget kísérő illusztrációk a kivégzést 50 és koporsójának fogadtatását ábrázolták a múltból, 5 1 a fametszetek nagyobb része az ünnepélyes gyásszertartást és a gyászmenetet örökítette meg. 5 2 Csak a Vasárnapi Újság hasábjain szerepel a holttest áthelyezésének képe új, dí­szes érckoporsójába a ferenciek kriptájában. 5 3 A lap munkatársa is résztvett az eseményen s a Pollák Zsigmondtól faducra metszett jelenet a leírásokkal megegyezően láttatja a széteső koporsót, benne a halottat, akit szép, dús szakálláról is fel lehetett ismerni. 5 4 Az 1870-es ünnepségek s a közvélemény figyelme természetesen arra indított több grafikust és kiadót, hogy Batthyány korábbi portréiról másolatot hozzon forgalomba. 5 5 vagy új elemekkel bővít­se a miniszterelnök életének eddigi ábrázolásait, mint a prágai származású, s az 1860-as, 70-es években Budapesten működő Klic Károly. 5 6 Kései vissz­hangja az 1870-es eseményeknek, s azok sajtó-, és művészi kommentálásának Jankó János 1877-es olajfestménye: Batthyány Lajos menete a vesztő­27

Next

/
Thumbnails
Contents