Folia historica 9

F. Gát Eszter: „...moly musika fiola gambának hivattatik.” Viola típusú hangszerek a Magyar Nemzeti Múzeumban

E hangszerek a felső negyedben tompa szögben hajlított háttal készültek, fedő lapjuk domború, kávái viszonylag szélesek (1. kép) melyek hegyes szögben kapcsolódnak a nyakhoz. A hangnyílások pióca vagy lángnyelv formájúak, esetenként С betűre emlékeztetnek (2. kép). Hat, ritkábban öt vagy hét játszóhúija lant hangolású, vagyis kvartok középen egy terccel. Építéséhez használt anyagok a vonós hangszereknél bevált fenyő és jávorfa, a fogólap és a szerelés leggyakrabban ébenfából készült, de használtak körtefát, puszpángot, cédrust, kőrisfát és diófát is. A hangolókulcsokat magába foglaló kulcsszekrény általában figurális díszítményben (leggyakrabban női fej) végződik. A viola da gambáknál a fogólapon az egyes hangok lefogását ún. kötések (Bund) könnyítik meg. Hangja a mai vonós hangszerekéhez viszonyítva halkabb, fátyolosabb. A különböző méretűre ill. hangmagasságúra készített hangszerek a diszkanttól a kétméteres nagybasszusig, ún. családot alkotva adták a reneszánsz és a korabarokk együttesek vonós tónusát. Az ismertetett építési jegyeket magukon viselő viola da bracciok zenei jelentősége kisebb volt, fátyolos hangjuk nem érvényesült eléggé a zenekarban. Praetorius

4 ismerteti könyvében, legalább is nevében — ezt az alaptípust, de ezen a négyhúros hegedűt érti „Viola, Viola de bracio: Item violino de brazzo" de a későbbi, XVII. századi szerzők (Mattheson, Leopold Mozart stb.) is brácsát, alt hegedűt értenek a kifejezés alatt. A győri Katedrális kottagyűjteményében őrzött egyik H. Haura kottaszólamai között található a „viola di braczia" megjelölés. Vajon ez csak egy gondosabb megjelölése a mélyhegedűnek, vagy talán a lapos hátú violára gondolt mégis a szerző?

5 A viola da bracciok több méretben készültek. A Magyar Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményében egy eredetileg hat húros discant viola da braccio található (3,4. kép). Az alt viola da bracciok egyik gyakrabban előforduló változata gyűjteményünkben is három darabbal képviselteti magát. Ezeknél a hangszereknél a vonóval megszólaltatható, ún. játszó bélhúrok alatt vékony fémhúrok is találhatók, melyek játék közben rezgésbe jönnek. Hangjuk külön nem hallható, de az együttrezgés a hang karakterét megváltoztatja, csengőbbé teszi. E sokhúrú hangszereket, állítólag behízelgő, kellemes hangjuk miatt, viola d'amorenak nevezik. „Ein angenehmes Kammerinstrument" állapítja meg róla G. Albrechtsberger.

6 A viola d'amore szóló hangszer volt, elsősorban DélNémetországban, Franciaországban,Olaszországban és Ausztriában terjedt el , de tudunk magyarországi használatáról is.

7. E hangszercsoport azon tagjait, melyeknél hét játszóhúr és tizennégy együttrezgő húr van, Leopold Mozart Violinschule

8 című művében Englisches Violet névvel különbözteti meg, megjegyezve, hogy e hangszerek, számos húrjuk következtében, sokkal erő28