Folia historica 7

Temesváry Ferenc: Kinizsi Pál a hagyományokban és az irodalom egyes műfajaiban

„A sír az omladékok alá lévén temetve, sokáig sértetlenül maradt, mígnem némely kincskeresők, a sírt feldúlván a testeket, kihányták. Kinisinek tetemei egy réz (?) sodronyból kötött mesterséges páncélingben valának: mellette feküdt vitézül forgatott kardja. A sírdúlás után az uradalmi főtiszt a tetemeket új koporsóban, a kath. parochialis sz. egyház mellé eltemettette, a sírt fedező márványtáblát a Pusztavár falaiba berakatta a páncélos ing és kard pedig a felügyelői házba vitetett.

8

9" Ezek közül kétségtelen kiemelkedik Kinizsi csatainge, amelyet az egyéb ereklyékkel együtt Zichy Ferenc gróf adományozott 1812-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Azonban, ha az adományozás körülményeit egy kicsit jobban megvizsgáljuk, különös eredményre jutunk. Ugyanis az eredeti naplóbejegyzés szerint a sodronyingről nem esik szó. „Másik sodronyos fejvédő, rövidebb, kitisztítva a fejtetőn vas fedővel. 12. / Ujj, szintén vassodronyból fonva a kar védelmére az ellenség támadása ellen. E két darabot a III. rész, V. §. 4. sz. a. említett karddal együtt Kinizsi Pál vásonkői sírjából vették ki 1708. évben s a mélt.gr.Zichy család a múzeumnak ajándékozta."

9

0 A szövegből kitűnik, hogy hosszú ujjakról törénik csak említés, amit lehetetlenség összetéveszteni magával a rövidújjú csatainggel. Ugyanez az ingujj feltűnik 1868/69 évi fegyverlajstromban is, amely nyilvánvalóan azonos lehet az 1812-ben bekerült tételszámmal. Ez azonban nem az vasing, amelyről Bél Mátyás határozottan beszélt. Ma már megmagyarázhatatlan, de úgy néz ki a dolog, hogy 1812-ben a sodronying nem került a Magyar Nemzeti Muzeumba. Rómer utalásai szerint azonban 1863-ban már ott van, bár ő sem tesz említést a megszerzés módjára. Nagy Géza — e kérdést feldolgozó tanulmányában -, feltételezi, hogy az eredetileg Vázsonyban maradt vasinget 1851-ben Todesco Edvard nagyvázsonyi földesúr küldte be és az ajándékot ugyanazon év 55. tételszám alatt be is naplózták.

9

1 Nagyon romantikusnak tartjuk Nagy Géza magyarázaát. Véleménye szerint a sabadságharc után az osztrák fosztogatás elmúltával, feltűnt, hogy Kinizsi vasinge nem került ki az országból, ugyanakkor a Nemzeti Múzeum épületében sem maradt. Ekkor vehették fel a kapcsolatot Nagyvázsonnyal, s derült ki, hogy egy vasing Todesco földbirtokos birtokában van. így került a negyedik darab 1851-ben a Nemzeti Múzeumba s óvatosságból csupán annyit jegyeztek be a naplóba „nagyvázsonyi földbirtokos küldeménye." A vasing durván szegecselt, erőteljes 74 sor láncszemből készült. Alsó szélessége 1100 mm, míg felől 880 mm, teljesen nyitott, rövidujjú, ami magában véve szintén igazolja azt a feltevést, hogy nem lehetett az 1812. évi darabbal azonosítani, illetőleg öszekeverm. 96