Folia historica 7

Rózsa György: Buda visszafoglalása Itália egykorú művészetében

liumot tartanak felette. 3 0 Itt már a modern értelemben vett politikai karika­túrával állunk szemben. A két utolsó lapnak forrását is meg tudjuk határozni, korabeli németországi röplapokban. 3 1 Thököly Imre is gyakran szerepel Mitelli művészetében. Káröröm­mel számol be elfogatásáról és egy lapján a rács mögött ülve ábrázolja. 3 2 Thö­kölyhez nagyon hasonló módon, rács mögött láthatunk egy turbános törököt Mitelli egy rézkarcán, amely feliratában a szer-aszkerre utal és 1685-ben kelet­kezett. 3 3 (6. kép) Fennmaradt a rézkarchoz készült eredeti rajz is Scholz Já­nos amerikai gyűjteményében. 3 4 (5. kép) Hogy a rajz korábbi és sajátkezű, azt a fordított állás mellett az is bizonyítja, hogy a hátán olvasható egykorú szö­veg bővebb, mint a rézkarcé. Mitellinek ezt a művét talán úgy kell értelmez­nünk, hogy a török hatalom megindult a bomlás útján. De elképzelhető, hogy konkrét személyre vonatkozik. A szer-aszker szó a XIX. század eleje óta a tö­rök hadügyminisztert jelenti, de a XVII. században jelentése még nem volt ennyire konkrét, egyszerűen magasrangú katonai parancsnokot jelentett. Le­hetséges, hogy itt Sejtán Ibrahim pasát kell alatta értenünk, aki a magyaror­szági hadak parancsnoka és híres hadvezér volt, de később politikai hibákat követett el - többek között ő fogatta el Thökölyt is - és ezért megfojtot­ták. 3 5 Mitelli művészetének jellegzetessége az iróniára való hajlam. Sajátsá­gos módon ez a saját maga művészetével szemben is kifejezésre jutott. Két olyan művét is ismerjük, amelyek az aktualitásokat tartalmazó illusztrált röp­lapok terjesztésére illetve visszhangjára vonatkoznak. Az egyiken röplapárus kínálja portékáját. Kosarában egy budai vonatkozású lap is felismerhető. Két mellette álló vásárló undorral fordul el tőle, amit vonatkoztathatunk a röpla­pokra, de esetleg a háborús hírekre is. 3 6 A másik ironizáló lapon maga az árús gyújtja fel a röplapokból ra­kott máglyát, amelynek tetején a török birodalmat szimbolizáló alak ül. 3 7 (7. kép) A máglyát alkotó lapok között több olyant ismerhetünk fel, amelyekről már volt szó. Szerepel a Buda névbetűit tartalmazó kép, felismerhetjük Thö­kölyt és a török vezért a börtönben. Ezt az utóbbi lapot tehát végigkísérhet­jük keletkezésétől egészen addig, amíg a tűzre került, a rajztól a rézkarcon ke­resztül egészen a végső, kép a képben való megjelenéséig. A politikai aktuali­tásokhoz kötött műalkotások közös sorsa, hogy hamar időszerűtlenné válhat­nak. Szerencsére szorgalmas magángyűjtők és közgyűjtemények gondosan megőrizték Mitelli és hasonló területeken dolgozó kortársai műveit és így most a képes források e fontos csoportja megkönnyíti számunkra a XVII. szá­zadi közönség érdeklődési körének megismerését. 3 8 45

Next

/
Thumbnails
Contents