Folia historica 6

Tamás István: Beszámoló a Magyar Nemzeti Múzeum 1977. évi munkájáról

egyáltalán nem került befejezésre. Ennek megvan a bevezetőben említett magyarázata, de a helyzettel mégsem lehetünk elégedettek. Sőt, tovább kell vizsgálnunk a megtorpanás okait. Ezek között nyilván szerepel munka­társaink vágya az új és új feltárásokra, miközben az eredmények közreadása késik. Lépéseket kell tennünk a tudományos feldolgozás meggyorsítására. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nagyszámú munka csaknem teljesen kész. Közülük a katalógusok kiadását kell megemlíteni és továbbra is szorgalmazni. Az effajta kiadványok minősítenek egy múzeumot, infor­málnak az anyagról és a bevezető tanulmány értékeli is az egyes gyűjteményeket. Múzeumi kiadványaink közül a rendszeresen, bár mindig késedelem­mel megjelenő Folia Archeologicat és Folia Historicat kell elsősorban megemlíteni. A beszámolási évben megjelent meg az új régészeti kiállítás vezetője magyar nyelven, több kiadvány utánnyomása, ismeretterjesztő lapok a régészeti kiállításról. A tudományos feldolgozás és információ szempontjából a Nemzeti Múzeum nagy szolgálatot tesz a régészettudomány­nak a Régészeti Füzetek Ser. I. rendszeres kiadásával. E sorozattal a jövőben többet kell foglalkoznunk. A kutatók fokozottabb informálását célozza gyűjteményeink fokozatos feltárása: a katalógusok sorozata. Előkészítésük az utóbbi években meggyorsult, de még most sincs a kellő színvonalon. Az ütem további fokozásának kiadói és gazdasági akadályai vannak, pedig intézményünk hazai és nemzetközi tekintélye nagyobb iramot kíván. Az év első felében szervezeti intézkedéseket tettünk, hogy a hon foglaláskori corpus ügyét - amely intézményünknek ugyancsak elsőrendű feladatai közé tartozik — előbbre lendítsük. VI. A beszámolási év során 21 munkatársunk 34 alkalommal 11 országban járt (5 szocialista, 6 kapitalista), ahol 290 napot töltött. Ezen kívül egy munkatársunk 1976/77. fordulóján 3 hónapot töltött Olasz­országban, egy pedig 1977/78. fordulóján 4 hónapot Belgiumban. Meg kell emlékezni az 1977. őszén végrehajtott bérrendezésről és annak hatásáról. A fizetések viszonylagos elmaradása más területekhez és munkahelyekhez képest évek óta egy lassú de kétségtelenül meglevő — kontraszelekciós folyamatot indított el. A bérrendezés noha konzerválta a múzeumok közötti nem mindig indokolt arányokat — megállította a folyamatot, sőt, lehetőségünk nyilt a megürült kutatói helyek gyors

Next

/
Thumbnails
Contents