Folia historica 5

Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre útja az Előőrstől a Független Kisgazdapártig 1828-tól 1939

fejezi be: „Én kijelentem, hogy nem vagyunk hajlandók a német itnpérium­nak itt utat engedni. Itt német világ nem volt ezer éven át. s itt német világ nem lesz, hogy ezt megakadályozzuk, elmegyünk a golyóig és az akasztó­fáig." Zsilinszky nem elégszik meg a fenti beszéd elmondásával, hanem másnap, június 21-én interpelációt intéz Gömböshöz a berlini út miatt. Mindenek előtt megállapítja: „Ha a miniszterelnök úr könnyelműen és egész Európa felfogásával ellentétben azt mondja, hogy ez a nemzeti szocializmus örök, vagy legalább is állandó dolog, amellyel minden körülmények között számolni kell, akkor én meg merem kockáztatni azt a jóslatot, hogy ez állandó . rendszere a német nemzetnek nem lehet..." 2 6 Bajcsy-Zsilinszky az új európai helyzetben változatlanul vallja az olasz orientáció szükségességét, mert abban reménykedik, hogy a hitleri Né­metország Közép-Európa kis országaira gyakorolt egyre erősödő nyomásával szemben elsősorban Olaszországra támaszkodva lehet megakadályozni az Anschlusst és a nácik további előnyomulását a Duna mentén. Ezzel párhuza­mosan javasolja Magyarország számára a francia orientációt. Abban remény­kedik, hogy az olasz külpolitika az olasz-francia közeledés révén majd meg­győzi Franciaországot egy új középeurópai politika szükségességéről. Ennek a politikának a lényegét abban látja, hogy Franciaország - olasz támogatás­sal képes lesz egymáshoz közel hozni a kisantant-államokat Ausztriával és Magyarországgal. Habár bízik Olaszországban, Mussolininek abban az Ígéretében, hogy kiáll Ausztria függetlensége mellett, azért fölrévlik benne a kétség a jövőt illetően. Amikor látja, hogy a hitleri Németország már nem csupán a közép­európai kis államokra fejt ki nyomást, hanem az olasz politikát is igyekszik befolyásolni, Zsilinszky a parlamenti padsorokból hangsúlyozza: mindig azt vallotta, hogy még akkor is ragaszkodni kell a szoros magyar-olasz kooperáció­hoz, ha „esetleg lehetnek ennek reánknézve talán nem minden tekintetben kedvező következményei. Ilyen általam is rettegett momentum az, hogy nem fog-e Olaszország túlságosan összekapcsolódni Németországgal, nem fog-e olyan szövetségi politikát csinálni, amely megint két táborra osztja Európát, s hogy Németország így az olasz-német szövetségen és kooperáción keresztül nem lesz-e terhes esetleg reánknézve is." (Az én kiemelésem, V. K.) 2 7 Mint ismeretes: Zsilinszky sejtései és aggodalmai beigazolódtak. A magyar politikai elit azonban akkor - 1933-ban — semmiféle veszélyt nem észlelt, sőt: Bethlentől Kányáig vakon bíztak és reménykedtek abban, hogy a trianoni béke revízióját Magyarország csak Németországgal és Olaszországgal 223

Next

/
Thumbnails
Contents