Folia historica 5

Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre útja az Előőrstől a Független Kisgazdapártig 1828-tól 1939

A Bethlenhez intézett nyílt levelének sajtóvisszhangja közt akadt olyan is, amely kétségbe vonta Zsilinszky demokratizmusát célozva múltjára. Válaszában az ellenzéki politikus a következő figyelemreméltó sorokat írja: „... korántsem akarom letagadni, hogy magamnak is szinte egy évtized nehéz életküzdelmeire, csalódásaira, nehéz belső vívódásaira volt szükségem, míg eljutottam — úgy érzem — a demokráciának tisztultabb és magyarabb megfogalmazásáig." Miután részletesen elmondja, hogy miként jutott el „demokratikus koncepciójának" kialakulásáig (ezen belül Kossuth igazságának felméréséig), így folytatja személyes jellegű közléseit: „Uton-útfélen az a vád is illet, hogy én tulajdonképpen fasiszta vagyok. Mivel szolgáltam erre okot, nem'tudom, hacsak nem azzal, hogy jóval korábban, mint a hivatalos Magyarország, már 1920-ban felismertem a fasizmus óriási jelentőségét. Mégis tiltakoznom kell az ellen, hogy én fasiszta vagyok." Bár elismeri a fasiszta rendszer „érdemeit", kijelenti: ennek egész fölépítése annyira tisztán olasz, hogy „botorság volna lemásolni más nemzetnek." — De a baloldal ellen is védekezni kényszerül, mert — mint írja— gyanúsnak találják az én demokráciámat." Erre úgy felel, hogy megállapítja: az általános titkos választójog „híd egy demokratikusabb világ felé, de nem tartalma annak a magyar nemzeti demokráciának, amely a mi szemeink előtt lebeg". Majd kifejti, hogy a „szociális egyensúly" megteremtése érdekében az egész magyar gazdasági életet átfogó és átszervező reformpolitikára van szük' 9 seg. íme, Zsilinszkynek kétfelé kell hadakoznia, hogy bizonyítsa demokratikus politikai meggyőződését. A bizonyítás azért sikerül nehezen, mert a társadalmi, politikai és gazdasági kérdések megítélésében még sok ellentmondásos nézettel találkozunk nála. A húszas évek vége és a harmincas évek eleje az a periódus Bajcsy-Zsilinszky életében, amikor war eltávolodott a fasizmussal rokonszenvező ultranacionalista, fajvédő barátaitól és az akkor vallott ideológiától, de még nem tisztázta magában kellően a demokrácia fogalmát és gondolatrendszerét. Saját bevallása szerint is „egy évtized nehéz életküzdelmeire, csalódásaira, nehéz belső vívódásaira" volt szüksége, míg — úgy gondolta - már eljutott „a demokráciának tisztultabb és magyarabb megfogalmazásáig." Ő akkor még nem tudhatta - mi már tudjuk - politikai fejlődésének az útja nem zárult le egy évtizeddel. További évek politikai küzdelmei árán tisztultak le annyira nézetei, hogy a második világháború időszakára — példamutató erkölcsi-jellembeli adottságai mellett — alkalmassá váljék a társadalmi haladásért és a nemzeti függetlenségért vívott harcban játszott vezető szerepének betöltésére. 217