Folia historica 5
Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre útja az Előőrstől a Független Kisgazdapártig 1828-tól 1939
1. Az Előőrs korszaka: 1928-1932. 'Életpályájának egyik mérföldkövéhez 1926-ban érkezett el, amikor is az időszaki választásokon a kormánypárt választási gépezete Derecskén vele szemben Pékár Gyulát juttatta a képviselői mandátunhoz. Ekkor nem követte a szélsőjobboldali ellenzéki csoport, Gömbös Gyula vezette karrierista útját. Gömbös ugyanis 1926-ban harmadmagával bekerült a parlamentbe, hogy azután a kormánypártba visszalépve, megnyílhasson előtte az út a kormányelnökség felé. Zsilinszky ezzel szemben - miután szervezetileg már 1927-ben szakított a Gömbös-csoporttal — függetlenítette magát politikailag és 1928 március 15-én megindította Előőrs c. hetilapját. Korábbi lapjával, a Szózat-tal szemben címváltozással is jelezni akarta, hogy új politikai ösvényre lépett és híveivel együtt előőrse kíván lenni a magyar nép politikai újjászületésének 4 Ha az általa vallott ,nemzeti demokrácia" tartalmában még sok tekintetben különbözik is a polgári demokrácia társadalmi, gazdasági és politikai elveitől, de már lépés volt bal felé, az ún. nemzeti radikalizmuson keresztül egy valóban demokratikus ellenzéki politika irányában. Bajcsy-Zsilinszky politikai fejlődésének útja az 1928-1932 közti é"ekben — az Előőrs korszakában — rendkívül ellentmondásosnak bizonyult, Az 1930-ban megjelent politikai programjában: a nemzeti radikalizmusban jjrogresszív elgondolások rendkívül retrográd, sőt fasisztoid nézetekkel keveredtek. 5 Uj lapját, az Előőrs-öt 1928 március idusán indítja útjára. Programadó vezércikkének hangneme „mondanivalója még sokkal inkább a Szózat időszakához hasonlít, mint ahhoz az új hanghoz, ami Zsilinszkynél 1930-ban kétségtelenül jelentkezik. Itt még változatlanul jobbról bírálja a rendszert és a közállapotokat. Önkritikusan megállapítja ugyan, hogy a „keresztény nemzeti jelszóval 1919-ben indult nagy ellenforradalmi fölbuzdulás nem tudott magának elég mély medret szakítani, nem tudott diadalmas nemzeti mozgalommá elevenedni és duzzadni... A ,keresztény nemzeti irányzat" vize, fájdalom, nem hordott magában elég szociális termékenységet...!' Ugyanakkor viszont a kormányzat elmarasztalásával együtt éles hangon ír a „liberális domokraták — túlnyomórészt zsidók" szerepéről és „Európa legnemzetellenesebb" szociáldemokrata pártjáról. Az ún. „modern nacionalizmus"-nak a részletes kifejtése nem egyszer rokon vonásokat mutat a fasiszta tenninológiával. Zsilinszkynek ez az antikapitalizmusa és szocialistaellenessége még a húszas évek ele215