Folia historica 5
Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéhez I.
bevezetését. Mindaddig azonban, míg valamely más állam nem látja szükségesnek hadseregét ismétlő fegyverrel ellátni, Ausztria - Magyarországra nézve sem áll be annak sürgős szüksége, hogy egy ily új és nagy kiadásokkal járó kezdeményezést magára vegyen." 2 4 A kérdést nem veszik le a napirendről a nyilatkozat ellenére sem. Ugyanis 1886-ban alig van állam, amely az ismétlés kérdésével ne foglalkoznék. Már az év elején hírek érkeznek Bécsbe, hogy Berlinben a testőrezredet ismétlőfegyverekkel szerelték fel. Ennek a fegyvernek típusát és szerkezetét nem tudják a nagy titoktartás miatt közelebbről meghatározni. A katonai szervek akkor megnyugtatásul közlik, hogy a Monarchiában is folynak kísérletek. Adatokat is kiszivárogtatnak, de csak oly mértékben, hogy az a Monarchia érdekeit ne sértse. Megemlítik Windhart Mihály és Schulhof József „Egyenes vonatú zárral" (Geradezug- Verschluss) kapcsolatos találmányát. Az első 1885. október 20-án, míg az utóbbi 1886. január 24-én kért a szabadalomra védelmet. Ott van nyomukban a nagyhírű Krnka Károly, valamint Sederl Tamás, akik „egyenes vontatú hengerzárra" (Geradezug— Cylinder— Verschluss) tesznek javaslatot. Az ismert fegyvergyáros Werndl ismétlőszerkezetét csak bejelentik, de részleteket nem tesznek közzé. 2 5 És hogy itt nem csak egyszerűen érdekességeket közölnek, hanem már 1886.elején komoly kísérletezésről is szó van bizonyítja a Mannlicher fegyverrel tett próbák visszhangja, amely szerint a kísérletek azt bizonyítják, hogy az újítás egyáltalán nem felel meg az igényeknek, amelynek egy harcban használható fegyvernek általában meg kell felelnie. 2 6 A kísérleti fegyverről adatokat közölnek 1886 szeptemberében. Már ekkor érezni lehet, hogy az egy perc alatt 30—40 lövésre képes Mannlicher fegyver hibái ellenére győztesen kerül ki a versenyből. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a Mannlicher fegyver mechanizrnusát nagyon súlyos kifogások érik. Különösen nehezményezték a katonai szakemberek, hogy a tár anyaga nem mint tartalék szerepel a harc eldöntésének idejére. A fegyverrel tehát csak sorozatot lehet leadni, így a lőszertartalék gyorsan ellőhető és „A legénység mai rövid szolgálati ideje mellett alig lesz lehetséges a tűzfegyelemnek az ismétlőfegyver használása folytán megkívánt magas fokát elérni." 2 7 A mondottak ellenére Mannlicher bécsi mérnök ismétlőfegyveréből több ezer darabot már 1886.szeptemberében kiadtak,hogy agyakorlatokon mutatkozzék meg a fegyver előnye és hátránya. Márciusban a magyar köröket még diszkrécióra kérték annak ellenére, hogy már 1885. végén a Löbell-féle „Jahresberichte über die Veränderungen und Fortschritte im Heereswesen" részletes leírást nyújt a fegyverről. Szeptemberre megváltozott a helyzet oly annyira, hogy határozat született már a bevezetésére is. Meg144