Folia historica 4

Kolba Judit: Hans Mautner brassói ötvös

hogy nem ebben a céhben tanulta ki a mesterséget. A tanulóévek után kötelező kb. két éves legényéveket, mivel negyed év hiányzott belőle, négy forinttal váltotta meg. „Mesterasztaláért 25, magáért és feleségéért, mert nem voltak ötvös gyermekei, 5-5 ft-ot; az ötvösbástyára, melynek védelme és hadi felszerelése is a céh feladata volt, 8-at, a hazakísérés fejében 5-öt, nem sikerült két mesterremek büntetése címén pedig 6 ft-ot fizetett."

5 A XVI —XVII. századi céhszabályok értelmében a fenti büntetések nagy részét az ötvösöknek általában le kellett fizetniük, de ezek az összegek inkább váltságdíjnak számítottak. A forintok felhasználására a céhszabályok írásban lerögzített pontjai voltak az irányadók. A közösség egy-egy ünnepélyes eseménye: új mester befogadása, mesterasztalállítás, azaz valamilyen közös lakoma szolgáltatott okot, de ezeket az összegeket használták fel a várossal szembeni kötelezettségek teljesítésekor is. Mautner mester utolsó büntetését, melyet két nem sikerült mesterremekért lefizetett, szintén e szabályok értelmében hajtották be. Ismeretes a XVII. századi szigorú szabály az ezüst minőségéről: az előírt arány legalább 14 latos finomságot kívánt tőlük.

6 Amennyiben ezt nem tartották be, gyengébb ezüstből dolgoztak, elkerülhetetlen volt a büntetés, ha észrevették. A céhkönyvek adatai alapján úgy tűnik, nem minden tárgyat vizsgált meg a céhmester, akinek ez egyik legfőbb kötelessége volt: az ötvösök szúrópróbaszerű ellenőrzés alatt álltak. Talán ezért készült gyakran gyenge ezüstből egyébként kiváló szépségű ötvösremek. A bejegyzések szerint alig volt olyan ötvös, aki ne kísérelte volna meg a vevő becsapását. így a brassói céhkönyvekben is majdnem mindegyik kiváló, vezető mester neve előfordul a büntetést fizetők között. Ezért volt kötelező a név feltüntetése, hogy felelősségre vonható legyen a szabálytalanságért.

7 Mesterünket, Hans Mautnert, a feljegyzések még háromszor említik a megbüntetettek között. 1670-ben és 1685-ben 3, illetve 2 ft-ot fizetett a gyenge minőségű ezüstmunka fejében, 1690-ben pedig harmadszor kapják rajta minőségrontáson, de ekkor az eredetileg megítélt 6 ft helyett csak 3 ft-ot kellett lefizetnie. Halála előtt nem sokkal még egyszer megbüntetik, О de nem ezüstrontásért. Gyárfás így íija le a szokatlan esetet: „A céhnek valami közös munkája akadt, ebből azonban ötvösünk több társával együtt kivonta magát, sőt katonákkal összeállva, botrányos módon mulatott, ezért aztán a céhtanács szigorúan büntette, mert egy márka ezüst lefizetésére ítélte." Szokatlan ez a történet, mivel a feljegyzések szerint ehhez hasonló kalandokba általában inasok és céhlegények, tehát a fiatalabb korosztály tagjai keveredtek, 20 éve dolgozó mesterek távol tartották magukat a botránkoztató eseményektől. 8