Folia historica 4

Borsányi László: Közművelődési munka a Magyar Nemzeti Múzeumban

kérdőívek azt igyekeztek elérni, hogy a kitöltő személyeknek ne csak a tárgyi ismeretanyaga bővüljön, hanem a történeti események, folyamatok összefüg­gései! is felismerjék és tudatosítsák. A TIT történeti és művészeti szakosztályaival tartós a kapcsolatunk. Közösen szervezett rendszeres megmozdulásaink azonban nem olyan népsze­rűek mint az egyes akciók köré csoportosított programok. Ennek következté­ben a speciális igényeket kielégítő foglalkozások mellett inkább az új kiállítá- • sok és a Múzeumi Hónap alatt kerítünk sort nagyobb közös megmozdulások­ra és előadássorozatokra. A múzeumon kívüli múzeumi nevelésnek, ismeretterjesztésnek lehet­nek individuális és intézményesített formái. Az individuális formák — melyek múzeumi dolgozóink munkahelyen kívüli előadásaiból, ismeretterjesztő cik­keiből vagy egyéb ehhez hasonló jellegű tevékenységeiből állnak — ma még nem egyértelműen múzeumi közművelődési munkaként elfogadottak. Az in­tézményesített formák pedig inkább a központi intézmények, mint az egyes múzeumok feladataiként jelennek meg. Mindemellett természetesen hasznos és helyes a múzeumok törekvése bármely intézményesített, házon kívüli mú­zeumi nevelési forma kialakítására. A Magyar Nemzeti Múzeum pl. 1974-ben a nehéz feltételek között működő balotaszállási tanyasi iskolában folyó törté­nelemtanítást segítette és lendítette fel egy történelmi kabinet színes és sokré­tű szemléltető valamint tárgyi anyagának megalapozásával. A múzeumi nevelésnek és ismeretteijesztésrtek érintett színtereihez és akcióihoz még olyan kiegészítő szolgáltatások is kapcsolódnak, melyek esetenként növelhetik vagy csökkenthetik az egész közművelődési munka hatékonyságát. A Magyar Nemzeti Múzeumban a közönség kulturáltabb fo­gadása és kiszolgálása érdekében többek között szétválasztottuk az elárusító­pultot és a ruhatárat, valamint több felvilágosító táblát helyeztünk el a kiállí­tási helyiségekben meg a hozzájuk kapcsolódó különböző rendeltetésű terek­ben. „ Kiadványaink és a nálunk kapható mindennemű múzeumi nyomtat­vány valamint műtárgymásolat forgalmazása — ami az aulában kialakított elárusítópultnál történik — a látogatók számára nyújtott legfontosabb és leg­nagyobb volumenű kiegészítő szolgáltatás. Ehhez a bőséges levelezőlap, posz­ter és egyéb kisnyomtatvány választékot a Képzőművészeti Alap Kiadó­vállalata folyamatosan biztosítja. A Népművelési Propaganda Iroda, évi kiad­ványtervén túl pedig fontosabb nyomtatványproblémáinkat újabban saját anyagi forrásból és szervezéssel is igyekszünk enyhíteni. Lehetőségeink azon­ban még mindig korlátozottak, s pl. olcsó népszerűsítő történeti-régészeti 184

Next

/
Thumbnails
Contents