Folia historica 4

Heiszler Vilmos: A bécsi katonai vezetők olaszellenes preventív háborús tervei 1876-1881

Amit a katonák fegyverrel akartak megoldani, azt a diplomaták a tárgyalóasztal mellett intézték el egészen más módon: a veszélyes délnyugati szomszédot lerohanás helyett a szövetségesi viszonnyal tették ártalmatlanná. A Hármasszövetség létrejöttének tárgyalása túllépi a dolgozat kereteit, itt csupán arra utalnánk, hogy Albrecht — természetesen — tiltakozott az olasz szövetség ellen, hiszen ezzel kedvenc ideája vesztette el létjogosultságát. Még 1881 októberében is a régi, elemeiben az előzőekben már ismertetett érveléssel száll síkra régi tervei mellett, s az olasz közeledési kísérleteket így értékeli: „Pillanatnyi barátságos nyilatkozatok éppoly kevéssé változtatnak az adott helyzeten, mint a Franciaország iránti csalódás hangoztatása, vagy a király kedvező kijelentései. Mindennek legfeljebb halogató jellege lehet." 57 A főhercegben tehát a Hármasszövetség egyik fő ellenzőjét láthatjuk. Nem sikerült az olaszellenes preventív háború kirobbantása 1877—80 között, mint ahogy nem sikerült majd negyven év múlva sem. Albrecht terveiben mindenesetre az Olaszország elleni megelőző csapás egyik ős-típusát láthatjuk, s ha közvetlenül e tervekre talán nem is nyúltak vissza az újabb haditervek kovácsolói (bár ez a lehetőség sem kizárt), a személyi kon­tinuitást Beck, a későbbi vezérkari főnök, Conrad elődje biztosíthatta. így az Olaszország iránti beállítottság folytonossága is elképzelhető a legfelsőbb katonai körökben. JEGYZETEK 1. Diószegi István, A tripoliszi kaland és a bécsi közjáték. Magyar Nemzet 1975. dcc. 11. 5. A kérdés legújabb összefoglalását adja. I.Marko, G.. Österreich-Ungarn und Italien 1871-77. (kézirat, disszertáció) (Graz 1967) VI-VII. 3. Ferenc József személyes belső konfliktusára lásd Engel-Janosi, F., Österreich­Ungarn und der Vatikan 1846 1918. I. (Graz-Wien-Köln 1958) 177. 4. Wertheimer Ede, Gróf Andrássy Gyula élete és kora II. (Bp. 1910) 273-275. 5. Hirsch, W., Felix Graf Wimpffen (kézirat, disszertáció) (Wien 1970). 136. 6. Marko, G., i. m. 19. 7. Wertheimer E.,i. m. II. 269.; Hirsch, W., i. m. 140. 8. Pollak, H., Dreissig Jahre aus dem Leben eines Journalisten III. (Wien 1888) 93.; Marko, G., i. m. 23. 9. Uo. 25.;Hirsch, W-, i. m. 147.; Pollak, H., i. m. 100. 126

Next

/
Thumbnails
Contents