Folia historica 4

Heiszler Vilmos: A bécsi katonai vezetők olaszellenes preventív háborús tervei 1876-1881

szervezésének. Az új bel- és külpolitikai viszonyokhoz alkalmazkodni tudó politikai vezetőréteg kellett, viszont a következetlenül, kompromisszumos úton végbement politikai átalakulás a helyén hagyta a korábbi politikai vezetőréteget, melynek legfeljebb csak befolyása csökkent, s az uralkodóház is komoly szerepet töltött be a politikai élet irányításában. Különösen észrevehetően jelentkezett ez a kül- és a hadügyek irányítása terén, ahol a-dualisztikus államforma hiányosságai komoly befolyási zónát hagytak meg az uralkodónak. Így azután az új körülmények között is jelentkeztek, sőt hatottak is régi beidegződések, elavult elképzelések. A nagy kül- és belpolitikai változások befejeződése után az osztrák külpolitika átértékelésének kínos folyamata is lezárult А/. osztrák -magyar politikai vezetés tudomásul vette, hogy német- és olaszországi befolyásának korszaka lejárt, Németország és Olaszország ezentúl aktív politikai partnerként, sőt nagyhatalomként lép fel. Tartanivalója mindkét államtól volt a soknemzetiségű Monarchiának: Königgraetz sokkja még mindig ott vibrált a bécsi vezető katonák és politikusok idegeiben, s Sedan egyáltalán nem hatott idegnyugtatóként. A Hofburgban tartottak attól, hogy a porosz acélsisak nem áll meg az Inn-nél, s Bismarck előbb-utóbb valamennyi németajkú egyesítését tűzi ki célul. Az olasz nacionalizmus követelései ugyan nem veszélyeztették a Monarchia létét, de a/. 1866-os porosz-olasz szövetkezés emléke is élénken élt még a/ osztrák—magyar ve/.etők tudatában Az adott viszonyok között a békés politikai út látszott a legcélravezetőbbnek, mindkét irányban. # A francia gyámságtól megszabadult Olaszország 1870-ben lényegében elérte nemzetállami határait. 28 millió lakójával igényt tarthatott a nagyhatalmi állásra, de hadserege és különösen flottája nem heverte még ki a custozzai és lissai vereség hatását. Az aktív külpolitika egyik döntő feltétele, az ütőképes hadsereg tehát hiányzott. Az 1876-ig kormányon lévő jobboldal óvatos reálpolitikát folytatott, fő feladatának az új királyság belső stabilizálását tekintette. Miután a római kérdésben az olasz külpolitika szembe találta magát a klerikális-monarchista jobboldal kezében levő francia kormánnyal, Berlin és Bécs felé tájékozódott.

2 E kérdésben, mely az adott időszakban a belső konszolidációt kereső Olaszország számára a legfontosabb volt, létre is jött az egyetértés a Kulturkampfot kezdő Bismarckkal s a németországi egyházpolitikát ugyan elutasító, de az egyházzal szemben a korábbinál jóval tartózkodóbb álláspontot elfoglaló о s/.t rák-magyar vezetéssel.

3 Az olasz kö112