Folia historica 3
G. Héri Vera: Kiállítási díjérmek 1842 és 1848 között
NEK MINKA NEVŰ TEHENÉÉRT 1847. (Ugyanennek az éremnek bronz változata is van, de nem valószínű, hogy a szabadságharc előtt osztották volna, az alapítás kizárólag ezüstéremről szól.) Mint említettem, az érem a koronát kivéve megegyezik az Országos Magyar Gazdasági Egyesület köriratú éremmel, s mind a kettő megegyezik a Magyar Gazdasági Egyesület pecsétjével. Dualizmus előtti gazdasági egyesületi okmányokat nem volt módunk tanulmányozni. A dualizmus korában azonban a FIK-hez intézett leveleken olykor lehet látni az OMGE pecsétjét, s ezeknek a képe pontosan megegyezik az előbbi két érem képével (180 fokkal elfordítva). Tekintettel arra, hogy az MGE 1830 óta működik, nyilvánvalóan megalakulásától használt pecsétet. Az MGE 1857-es alapszabálya kis és nagy pecsét használatát említi, mégpedig azzal a megfogalmazással: ,, Ceres áll gazdasági jelvényekkel".1 0 Márpedig az 1857-es alapszabály nem tér el a szabadságharc előtti alapszabálytól, hiszen éppen a meglevőt erősíti meg Ferenc József. Nyilván a pecsét sem változott meg. Közvetett bizonyítékként említjük meg a dualizmus kori gazdasági egyesületek éremveretési gyakorlatát, amikor megyei gazdasági egyletek a pecsétjeik mintájára verették díjérmeiket. Mivel pedig az OMGE pecsétje a század végén is Cerest ábrázolta a gazdasági jelvényekkel, sőt az OMGE kiállításaira Gerllel új verőtövet készíttetett kiállítási jutalomérmekhez, amelyek megegyeznek a lótenyésztési érem előlapjával. Nyilvánvaló, hogy az 1847-es érem is pecsét nyomán, mégpedig az MGE nagypecsétjének nyomán készült. Az 1842 és 48 közötti időszak a megyei gazdasági egyesületek szervezésének kora. 1837-ben a Szatmár megyei, 1840-ben a Vas megyei, 1843-ban a Pest megyei, 1844-ben az erdélyi, 1845-ben a medgyesi, 1846-ban a Baranya megyei fiókegyletek jöttek létre. Az egyletek gazdasági, de ugyanakkor politikai szervezetek is voltak: ,,... magyarosítani, s egyesíteni, — ím ez vala mindig szemünk előtt, mert ez, vagy semmi más fogja emelni, s képes csak emelni. .. Honunk állapotját. . . egy magyar Nemzethez illő, s méltó magaslatra." — írja Széchényi. 1, 1 Az MGE-nek tehát feltétlenül mozgósító hatása volt, és tapasztalatait átvették a vidéki gazdasági egyletek. Vidéken is megindult a kiállítások rendezése és egyes helyeken éremdíjak osztását határozták el. Baranya megyei gazdasági egylet írt az MGE-nek, hogy gyümölcskiállításuk díjazására küldjenek azokból az érmekből, melyeket a szakosztály a kiváló nemesítőknek szokott osztani. 11 2 A Pestmegyei Gazdasági Fiókegylet pedig hírül adja, hogy 1846-ban kiállítás rendezését vette tervbe, és Patay alelnök egy „emlékpénznyomóműszert" ajándékozott az egyesületnek, s az azzal készült első hat példányt be is mutatja. 3 3 Valószínűleg, hogy ebből a típusból csak ezt a hat 74