Folia historica 3

Tamás István: A Magyar Nemzeti Múzeum 1973—74. évi munkájáról

A Magyar Nemzeti Múzeum munkájának elismerését mutatja, hogy a beszámolási idő alatt Korek József főigazgató-helyettes a Munka Érdemrend arany fokozata, Tardy Lajos, a Régészeti Könyv­tár vezetője és V. Ember Mária tudományos főmunkatárs pedig ezüst fokozata kitüntetést kapta. Fülep Ferenc főigazgató és L. Kov­rig Ilona osztályvezető, Móra Ferenc-díjban részesült. Ugyancsak Fülep Ferenc főigazgató a magas szakmai értékű Rómer Flóris­emlékérem, valamint a Janus Pannonius-emlékérem tulajdonosává vált, V. Ember Mária pedig nívódíjat kapott. Bánkuti Imre, Bíró Tiborné, Fodor István és Janó Ákos a Szocialista kultúráért, Bálint János, Tóásó Ödönné Kiváló dolgozó, Angyal János, Szabó László és Szüts Jenőné pedig miniszteri dicséret kitüntetésben részesült. Az építésügy Kiváló dolgozója címet kapta S. Nagy Emese. Ha­zánk felszabadulásának évfordulóján mindkét évben kiosztottuk a sorra kerülteknek a törzsgárdajelvényt, és —• élve a lehetőséggel — az arra érdemeseknek jutalmat adtunk. VII. Munkatársaink derekasan kiveszik a részüket a szakmájukkal kap­csolatos társadalmi munkából is. Egyre szervezettebbé válik az egyes szaktudományokkal foglalkozó szervekkel és intézményekkel való együttműködés. Ennek legkifejlettebb formája a különböző akadé­miai bizottságokban való részvétel, valamint a Magyar Tudományos Akadémia és a Művelődésügyi Minisztérium közös szervében, az Ásatási Bizottságban vitt szerep. Ezen túlmenően fentebb szó volt már a nemzetközi szervezetekben való aktív és — hazai szempontból — gyakran meghatározó részvételről. Hasonló a helyzet számos bel­földi szervezetben is. Munkatársaink vezető tisztségviselői a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak, a Magyar Éremtani Tár­sulatnak, részt vesznek a Magyar Történelmi Társulat, a TIT vezető szerveinek munkájában. Tevékenységük azonban nemcsak ebben jut kifejezésre, hanem még inkább a szervezetek munkájában, életében való aktív részvételben, előadások tartásában, szakmai vitákon való felszólalásokban. Természetesen munkánkat tovább kell javítanunk. Mégis talán sze­rénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy a beszámolási időszakban nem keveset valósítottunk meg tervbe vett célkitűzéseinkből. 237

Next

/
Thumbnails
Contents