Folia historica 3

F. Gát Eszter: A tengeri trombita

A tengeri trombita a későbbiekben már mint trombitahelyettesítő hangszer ismeretes és minden jel szerint ezért maradhatott fenn egyes kolostorokban egészen a múlt század közepéig. Lényeges változást e hosszú idő alatt csak megnövekedett méretei jelentettek. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a hangszer közel hat évszázadon át töretlenül a zenei élet egyik fontos szereplője lett volna. A hangszer ősének a monochordot tekintjük, amely egy fizikai mérőeszköz volt a hangmagasságok s szabályainak megállapításához. Ennek a párhuzamnak szép példája Mersenne, Harmonicorum libri Paris, 1636)

1 című könyvének egyik rajza, ahol a tengeri trombita húrján jelölve vannak a felező, negyedelő stb. pontok, holott a játék szempontjából e jelölések egy részének nincs jelentősége. A középkori típus kb. egy méter hosszúságú, háromszögletű testtel, amelyen nem különül el a nyak és a korpusz. Általában egy húrja van, de ha kéthúros, a rövidebb húr alaphangja egy kvinttel magasabb a másik húrénál. Így lehetővé válik a diatonikus skála lejátszása is. írásos emlék a hangszer játékmódjáról nem maradt fenn, de a korabeli képi ábrázolásokból egyértelműen kitűnik, hogy a hangszer kulcsszekrényét a mellnek támasztva, a bal kéz tartotta a hangszert. Ugyancsak a bal kéz ujjaival érintették meg a hangokat és a jobb kéz kezelte a vonót. Így a hangszer meredeken felfelé állt. A tengeri trombita a 17. században éledt újjá, de már két méter körüli nagyságban. Ekkor a játékmódja csak annyiban változott, hogy szélesedő végét — szükségszerűen — a földre támasztották. 1619-ben Praetorius Syntagma Musicum c.

2 hangszerekről szóló könyvében egy külön fejezetet szán ennek a hangszernek. Georg Kinsky

3 közöl 1674-ből egy koncerttudósítást, ahol négy ilyen hangszer is szerepelt „a rare concert of four trumpets marine, never heard of before in England". A 18. században a francia királyi udvar zenei életének egyik szereplője. 1782-ben Samuel Petri" (Leipzig), Anleitung zur praktischen Musik c. művében kifejezetten trombitahelyettesítő hangszerként említi: „Trompete Marine... welche die Töne der Trompete nachahmt und jetzt nur noch in Jungfernlöstern gebraucht wird, wo man keine Trompeterinnen hat." Meg kell említenünk, hogy a hangszer hangjában mindig is találtak valami komikusát. Érdekességképpen Praetorius könyvét idézzük: „Ich habe... über dieses Instruments Invention lachen müssen." Moliére Úrhatnám polgárjában is nevetség tárgya a tengeri trombita. Pontos adataink nincsenek rá, de elképzelhető, hogy a népi hangszerként ismeretes gardon, a Trumscheit leszármazottja lenne. Bár a 220