Folia historica 3

Vigh Károly: Az 1944. október 15-i sikertelen „kiugrási” kísérlet okairól

felsőbb szinten sem sikerült megváltoztatni az amerikai döntést, mert Roosevelt elutasította Churchill kérését. Az amerikai elnök így érvelt: „Figyelembe véve a Teheránban létrejött szovjet—angol— amerikai egyezményt, Sztálin jóváhagyása nélkül nem érthetek egyet semmiféle haderő vagy hadfelszerelés más irányú felhasználásával."

54 Mindamellett Roosevelt úgy vélte, hogy Alexander tábornoknak — bizonyos amerikai és francia csapatok elvonása után is — elég ereje lesz a német erők üldözésére. Az isztriai hadműveletekről megjegyezte: „Nem érthetek egyet amerikai csapatok bevetésével Isztria ellen és a Balkánon." Attól tartott, hogy egy esetleges legkisebb katonai balsiker — az elnökválasztás küszöbén — politikai ellenfeleinek vádjait erősítené, amelyek szerint a közép-európai—balkáni angol érdekekért vérezteti az amerikai katonákat. Érdekes, hogy az angol álláspontot az Olaszországban harcoló amerikai erők vezetője, Clark tábornok támogatta, sőt emlékiratában később megírta, hogy „az olaszországi hadjárat meggyengítése abból a célból, hogy Dél-Franciaországban szálljanak partra, ahelyett, hogy a Balkán felé törtek volna ki, a háború legsúlyosabb politikai hibája volt."

5

5 Mivel július 2-án Roosevelt kimondta a döntő szót, Churchill megadta magát és ugyanaznap kénytelen volt arra utasítani Wilsont, hogy kezdje meg a dél-franciaországi partraszállás előkészületeit. A brit oroszlán azonban nem tett le véglegesen az isztriai—laibachi hadműveletről. Churchill délkelet-európai hadműveleti elképzeléseit kívánta volna realizálni Alexander tábornok a brit miniszterelnök jelenlétében 1944. augusztus 25-én megindított újabb offenzívája. Az elképzelés szerint át kellett volna törni az ún. Gót-vonalat, kijutni a Pó síkságára, majd a laibachi nyíláson át Bécs elfoglalása után előnyomulni Magyarország irányában. Szeptember első felében ugyan értek el eredményeket (Rimini, Urbino, Pesaro és Pisa elesett), de végül is kiderült: Churchill optimista módon értékelte a helyzetet. Keresztülvitte amerikai szövetségeseinél, hogy ne gyengítsék az olaszországi angol erőket, mert azt remélte, hogy a laibachi nyíláson át még ősszel előretörhetnek Bécs irányába. Az akciót még egy kisebb isztriai partraszállási hadművelettel akarták alátámasztani. Hamarosan kiderült azonban, hogy az elképzelések nem váltak valóra. Az offenzíva Bologna előtt lassan elakadt, s ezért el kellett ejteniök az Ausztria irányába elképzelt előretörés tervét. „Nyilvánvaló volt — írja Ránki —, hogy az olasz front Churchill ausztriai és magyarországi terveit illetően nem fog szerepet játszani" és a nyugatiak Németország leverését főleg a nyugati fronton kényszeríthetik ki.

56

a Ugyanakkor viszont a szovjet 175