Folia historica 2

Szakály Ferenc: Ali koppányi bég sarca

ket azok sem hagyhatták figyelmen kívül, akik látszólag oly keveset törődtek azokkal. A legnagyobb adózókat nem hagyhatták veszendőbe menni a törökök, és a másik párt józanabb hangja szólal meg Pálffy Miklós azon megjegyzésében is, hogy a mezővárosi kereskedők feltartóztatása mérhetetlen, feltehetőleg a váltságdíj összegénél is nagyobb károkat okozhat az általuk harmincadként fizetett összegek kimaradásával. Mindennek ellenére — úgy hisszük — szükségtelen itt hosszasabban bizonygatnunk, hogy az ilyfajta gazdaságon kívüli kényszer, az adózáson felüli, sokszor talán annál is nagyobb „adó" mily mérhetetlen károkat okozott a hódoltság kereskedelmének, az amúgy is szerény nyereségért nagyot kockáztató kereskedőknek. Annak a területnek és azoknak az embereknek, akik csaknem kizárólag a kereskedelem révén szerezhették meg a török és magyar részre fizetendő, hatalmas pénzösszegeket. Szó sincs itt olyfajta „lovagias áldozatvállalásról", amilyennek Takáts Sándor a mezővárosiak kezességvállalásait elképzelte és leírta. íme az Ali bég váltságdíjáról írott sorok: „Az 1588. évben az udvar hallatlan összeget követelt a rab koppányi bégért. Hogy akkori szóval éljünk, a főnépek nem mertek mellette fogni, mert akkora sarcz megfizetését lehetetlen dolognak tartották. S mikor már mindenki elhagyta szegény koppányi béget, Mészáros Bálint uram jött fel Tolnáról és a tolnaiak segítségével igyekezett a béget kiváltani.'"'

3 Takáts tévedését csak némileg mentheti, hogy nem ismerte az ügy egész iratanyagát, hiszen a tényleges arányok már az éppen általa kiadott, budai basáktól származó levelekből is kibontakoztak. A valóságos kép, mint láthattuk, egészen más volt: a „szegény koppányi bég", akin senki sem akar bajában segíteni, aki magára marad gondjaival, valóságban a szisztéma haszonélvezője; a nagylelkű segítők, Tolna és a többi öt mezőváros pedig a viszonyok segítség nélkül maradt, szegény áldozatai... Amikor meghajtjuk az elismerés zászlaját azok előtt a végvári katonák előtt, akik embertelenül rossz körülmények között, rongyosan és éhesen is sikerrel teljesítették a törökellenes védelem nehéz feladatait, amikor felidézzük helytállásukat a várfokon, a győztes ütközeteket és főleg a végbeli élet mindennapjait: a portyázásokat, a vitézi próbatételeket stb., mögöttük mindig fel kell toluljon a komorabb, kevésbé lelkesítő képsor is, amely legalább annyira hozzátartozik a XVI—XVII. századi Magyarország tablójához, amint amazok. Azokról, akik akkor is vesztesek lehettek, ha a magyarok, akkor is, ha új uraik, a törökök győztek valamely összecsapásban. E komor árnyak nélkül éppúgy nem hiteles a magyar végvári élet leírása, mintha csak és kizárólag ezt hangsúlyoznánk a két összetartozó oldalból. A török által megszállt és a peremkerületek viszo50