Folia historica 2

Szakály Ferenc: Ali koppányi bég sarca

Márpedig a bécsi udvar ismét csak úgy okult, hogy annak a hódoltsági kereskedők itták meg a levét. Amikor az újonnan fogságba esett bégek kibocsátásának kérdése felmerült, ismét elővették Ali hátralevő sarcának kérdését is. Ez persze könnyen érthető, hiszen az újabb váltságdíj-megállapításhoz újabb kezesek kellettek, s a kezesekben nem volt nagy választék. Joggal tarthattak attól, hogy a törökök ismét csak ugyanezeket a városokat bocsátják kezességre, akikor pedig Harrach ugyancsak búcsút mondhat Ali visszamaradt váltságdíjának. Éppen ezért Redzseb kibocsátása körüli tárgyalásoknál felmérték, hogy Ali még mintegy 15 000 forinttal tartozik.

34 Ettől fogva azonban nem esik több szó a budai basák és az ügyben illetékes magyar, illetve udvari tisztségviselők tárgyalásában Ali bég sarcának ügyéről. Mégis, túlságosan derűlátóknak bizonyulnánk, ha ebből a hallgatásból arra következtetnénk, hogy a bég véglegesen rendezte tartozását vagy pedig végre megszánták a védtelen mezővárosi kereskedőket. A levelezés talán végleg befejeződött, nem úgy azonban a kereskedők nyomorgatása. Sőt — úgy tűnik — számukra csak most kezdődött igazán a megpróbáltatások időszaka: 1588 októberében Tábor János ráckevei kereskedő panaszos levelet intézett Ferdinánd főherceghez, amelyben előadta azokat a sérelmeket, amelyek őt útja során érték. Az ónodi harmincadhivatalhoz tért be, hogy „marhái" — 1/4 mázsa bor, 58 janicsár kapca, 2 vég „zelenek zel", 4 forint ára selyem zsinór — után a vámot megfizesse. Amikor azonban lakóhelyét bediktálta a tisztviselőnek, a vámos közölte vele, hogy „... tartua vagi attiamfia mind marhastul Kamora akarattiabol, mert minekwnk meg parancsoltak, hogy rackeui embort, körösi embort, cegledi embort, Marosi embort, tolnai embort meg tarcsunk mind marhastul. . ." Hiába hivatkozott arra, hogy nem akar többé visszatérni Ráckevibe, hogy gyermekségétől fogva mindig mást szolgált, nincs semmi öröksége és rokonsága Ráckeviben s a „Kadassak hoz" (= kádasság, kisebb értékű árucikkekkel folytatott kereskedés)

3

5 is csak egy esztendeje kezdett, nem bocsátották szabadon.

3

6 A városok névsorában, amelyeknek kereskedő lakóit a vámosoknak fel kellett tartóztatni a kamara utasítására, nem nehéz felismerni Ali bég sokat sanyargatott, sokat fenyegetett kezeseit, bár Vác — alighanem csak a levélíró „kádas"-kalmár hiányos felsorolása folytán — hiányzik közülük. Az is bizonyos, hogy nem Tábor János volt az egyetlen, akit ennek a rendelkezésnek alapján „megtartóztattak". Az utasítás nem lehetett régi keletű, mert az első esetek hírére az érintettek messze elkerülték a harmincadhelyeket, vagy pedig lakóhelyük letagadásával igyekeztek védekezni a károsodás ellen. 47