Folia historica 2

F. Dózsa Katalin: A szabóipar Magyarországon a dualizmus korában

főszabász irányította az egész üzletet. A ruhákat 1—3 szabász kiszabta és a helyben történő kidolgozást néhány előmunkás vezetésével, az üzletmenettől és szezontól függően több vagy kevesebb vasaló és „napszabó" végezte („napszabó" a kiszabott ruhákat megvarró szabók általánosan elterjedt neve). A jó képzettségű szabászok nagyon keresettek voltak, fizetésük, különösen az üzletvezető szabászoké magas volt. Legalább 50—60 Frt

5

8 havonta (évi 6—700 Frt), de az 1890-es évek végétől a belvárosi gyakorlattal rendelkező szabásznak évi 1000 Frt fizetést is ajánlottak a hirdetésekben.

5

0 Keresettségük oka nyilvánvalóan az, hogy kevés volt az ügyes, jó felkészültségű szabász. A munkásoknál viszont nagymértékű volt a munkanélküliség, nagyon sokan még a rövid szezonidő alatt sem kaptak munkát. Általában egy hétre alkalmazták őket, létbizonytalanságuk teljes volt. Az 1890-es népszámlálás

6

0 alkalmával 1670 munkanélküli segédet tartottak nyilván. Budapesten különösen jelentős volt a munkanélküliség. A Szabóiparosok Közlönye is több ízben felhívta a vidékiek figyelmét, hogy ne jöjjenek Pestre, mert itt sincs munka. A szabószállón a folyamatos felvándorlás eredményeképpen naponta 4—500 munkanélküli segéd volt. A felvándorlás azért ilyen nagyarányú, mert Budapesten valamivel jobbak voltak a munkabérek. Egy napszabó bére

6

1 általában 7—10 Frt volt ellátás nélkül, amiből 2—3 Frt a heti lakbér, napi 10 kr. a reggeli és vacsora, 10 kr ebéd a népkonyhán, ugyanakkor pl. Debrecenben

6

2 a szűrszabók heti fizetése 1894-ben 4 Frt. Szegeden 1895-ben a raktárra dolgozó kisiparosok ellátással és szállással heti 1,50—2 Frt-os bérrel, napi 17— 18 órát dolgoztak. („Ebédet, és egy vackot kapnak, ahol alhatnak. Reggelit és vacsorát nekik kell venniük. És mi marad ruhára?")

6

3 Bérharcok, szervezkedés A nagyvállalkozóknak, kereskedőknek kiszolgáltatott kisiparosok nem vették észre, hogy érdekeik azonosak a munkásokéval, s veszteségeiket a munkások bérén próbálták behozni, akik szervezkedni kezdtek a jobb munka- és életkörülmények kiharcolásáért. „Az 1890. év örökké emlékezetes idő marad a magyar szabóipar történetében" — írja Kiss László „A Budapesti Férfiszabók és Fiúruhakészítők Ipartestületének 50 éves története"

6

4 című könyvében. Ekkor tört ki ugyanis az első bérharc. A munkások a legnagyobb szezonban kezdtek el sztrájkolni a vasárnapi munkaszünetért, a 2 órával kevesebb munkaidőért és némi béremelésért. A férfimunkások négyhetes sztrájkja eredménytelenül végződött, de a női 170