Folia historica 2

V. Ember Mária: A kesztyű készítése és viselete Magyarországon

zett, majd egyenletes vastagságúra vakarták a bőröket, azután korpával készült pácba helyezték. Pácolás után timsós oldatban áztatták és tojássárgás keverékkel kenték be. Ez utóbbi puhította és rugalmassá tette a bőrt. A zsíros eljárással — halzsír — kikészített bőröknél az előmunkálatok hasonlóak voltak az előbbi eljáráshoz, utána zsírral kenték be, s hogy minél jobban beigya fakalapáccsal verték bele. Az eljárást többször ismételték, azután zárt helyiségben hosszabb ideig állni hagyták az egymásra fektetett bőröket, ezzel jellegzetes sárgás színt értek el. — Az ilyen módszerrel dolgozó tímárokat chamoiseur-nak nevezték — Fahamuval és hamuzsírral készített fürdőben áztatva zsírtalanították, szárították, a húsoldalon boly_ hozták és egyenletesen vékonyították. Ez utóbbi művelet nagy gyakorlatot igényelt, úgyhogy finom áruiknál még a század elején is kézi munkával végezték. A bőröket festés előtt fakították, majd páccal kezelték, hogy a festék a fonákoldalra ne üssön át. A festéshez természetes színezékeket használtak, csak a múlt században tértek át az anilin használatára. A festés ecseteléssel vagy a festéklébe való mártogatással történt. Festés után szárították, nyújtották és fényesítették a bőröket. A kesztyű kiszabása egészen a múlt század második negyedéig nagyon kezdetlegesen történt. A bőrre rajzolták a kéz alakját s egyenként szabták, a hüvelykujjat természetesen külön. A selyemfonállal való összevarrást általában az asszonyok végezték el. Az egyszerű varrás az elöltésnek felel meg, a dupla vagy angol varrás a gépvarráshoz hasonló. Legtartósabb volt az a varrásmód, amit a cipészek ma is alkalmaznak; két fonállal, két tűvel történik, árral szúrt lyukakba öltve. A gyengén nedvesített kesztyűt fából készített szerszámokkal nyújtották a kellő méretre. A múlt század első harmadában a divat polgáriasodásával a kesztyűk tömeggyártására kellett átállni, ez azonban az addig szokásos kézműipari módszerek útján nem volt lehetséges. A gépek fokozatosan kiszorították az egyszerű szerszámokat. 1806. és 1834. között 77 találmányt szabadalmaztattak. Nagy lépést jelentett 1834ben Jouvin találmánya. Xavier Jouvin grenoble-i kesztyűkészítő évekig tanulmányozta a kéz anatómiáját és feltalálta a 32 nagyságot magában foglaló kesztyűméretezést. A méreteknek megfelelően vasból készítette el a formakésekkel ellátott sablont, a „kaliber"-t, ami. vei egyszerre 6 pár kesztyűt lehetett kiszabni. A kalibert néhány évtized alatt minden európai ország átvette. A kesztyű varrása is egyszerűbbé vált; 1807-ben James Winter feltalált egy szerkezetet, ami könnyebbé tette a varrást. A század közepétől — a varrógép feltalálása után — egymást érték a speciális kesztyűvarró gépek. A kéz14