Folia historica 2

Szakács Margit: Vidacs János politikai pályafutása 1867—1873.

foglalkozott, hogy az alaptőkét egymillióra emelik fel. 1, 0 A júniusi tőzsdeválság azonban, amely sok pénzintézet és ipari vállalat buká­sát vonta maga után, megpecsételte Vidacs sorsát. Július 14-én a Ferenc-Józsefvárosi takarékpénztár bejelentette, hogy betéteinek visszafizetését megszüntette és lejárt váltóinak beváltására kép­telen. Az igazgatótanács július 22-én, arra való hivatkozással, hogy több nagy adósának bukása folytán nem tehet eleget kötelezettségé­nek, csődöt jelentett. 12 0 A kormánykörök előtt amúgy is népszerűtlen Vidacsra záporoztak a támadások, alig hogy a vizsgálat megkezdő­dött, már vádak hangzottak el a pénzkezelés szabálytalanságairól. A Szombati Lapok az elsők között állt ki Vidacs mellett: még nem tudni — írja —, hogy az igazgatóság, vagy a válság okozható az intézet bukásáért, mégis visszautasítja a Reform támadását „az or­szág előtt közbecsült — de politikai vallásra nézve — baloldali" Vi­dacs János ellen. 12 1 Ellenfelei siettek kihasználni ellene politikai sí­kon. Nagyobb baj volt, hogy a takarékpénztár bukása nemcsak Vi­dacsra, hanem az egész ellenzékre nagy csapást mért, amellett, hogy többeket személy szerint anyagilag is érintett a párt tagjai közül. 12 2 Mi volt igaz a gyanúsításokból? A menház vagyonáról szóló vád túlzott volt ugyan, de nem volt teljesen alaptalan. Az egyik hír szerint a Honvédegylet még augusztusban egy bizottságot küldött ki a számadás megvizsgálására és akkor úgy találták, hogy a pénz és a menház egyéb értékekből álló vagyona sértetlenül megvan. 12 3 A to­vábbi vizsgálat azonban 9000 és néhány száz forint hiányt észlelt és megállapította a pénzügyek hanyag kezelését. Ez a tény rá az elnökre is súlyos felelősséget hárított. Vidacs tudatában volt ennek, s bizto­sítván a bizottságot, hogy szándékos elidegenítés nem történt, ki­fizette a hiányzó összeget. Ez az összeg az egész menházi tőkének kb. egyharmada volt, s ez önmagában véve soknak lábszik, de ha Vidacs félmillió körül járó vagyonához mérjük, amely a csőd után maradt, mégis oly csekély, hogy szándékos eltulajdonítást Vidacs részéről valóban nehéz elképzelni, de még nagyobb pénzügyi mani­pulációt is. A pénztári hiányért, bármilyen okból történt is, min­denképpen el kell marasztalnunk. Vidacsot a bukás erkölcsileg tette tönkre. S ami még súlyo­san érintette, az a tudat, hogy bukásával Kossuthot is kellemetlen helyzetbe hozta. Kossuth nemcsak a lapokból értesült a csődről és a vádakról, hanem egy rokona leveléből, aki — különös iróniája a sorsnak, — Vidacs hitelezői között volt. Marton Antónia, akinek Kossuth még lekötelezettje is volt, mert gyermekeinek gondját vál­lalta 1849-ben, a legválságosabb időben, levélben kérte meg Kos­suthot, írjon Vidacsnak, hogy az találjon módot pénzének visszafize­112

Next

/
Thumbnails
Contents