Folia historica 2
Szakács Margit: Vidacs János politikai pályafutása 1867—1873.
népgyűlést szerveztek a redoutban, amelyre meghívták Pest polgárságát, hogy nyilatkozzék „az önálló magyar bank égetően szükséges kérdésében és határozatot hozzon mint lehetne a kormánynál hatásosan befolyni." Az érdeklődés rendkívül nagy volt, „értelmiség és józan polgárság köréből" való hallgatóság zsúfolásig megtöltötte a termet. Az előterjesztett javaslat szerint a fenyegető pénzválság orvoslását csakis az önálló magyar jegybank felállításában keresheti, ezért a képviselőház elé kérvényt kell eljuttatni, hogy a bank felállítását célzó törvényjavaslat még ez ülésszakban előterjeszthető legyen. A határozat szerint a kérvényt Ghiczy Kálmán nyújtja be. 110 Az ő felkérése taktikai lépésnek tekinthető, kedvezőbbnek vélték ez által a javaslat elbírálását, mintha a szélsőbal Vidacsra bízták volna, akinek bizonyára kezdeményező szerepe volt ebben az akcióban. Mindazok a kísérletek, amelyeknek célja Vidacs és elvbarátai elgondolása szerint részben az önálló polgári fejlődés elősegítése, részben a válság megelőzése, illetve elhárítása volt, magukban hordozták a sikertelenséget. Általában helyes alapelvből indultak ki, de elgondolásuk a kivitelezésre nem volt szerencsés, nem az adott helyzet reális felmérésén alapult. A kevésbé vagyonos középosztály támogatására épült tervek sikere már eleve kétséges volt, mert nagy tőkebefektetést igénylő tervek voltak, mint pl. a termelés koncentráltsága, vagy a külföldi piacok megszerzése. Ezeknek a nehézségeknek a leküzdése ennek az osztálynak önerejéből nem tellett, ahhoz a kormányhoz fordulni támogatásért, amelyiknek ezt a gazdaságpolitikát köszönhették amellett, hogy ellentmondásos volt, szintén nem hozhatott eredményt, a válság leküzdésének elkésett próbálkozásai nem segítettek, a bukás Vidacs számára is elkerülhetetlenné vált. Az 1872. évi választások. Vidacs Dunapataj képviselője A 3 éves időszak végéhez közeledvén, megkezdődtek a választási előkészületek. A 48-as párt január 21-én tartott értekezletére elkészült a párt programja és szervezetének vázlata. Az Irányi által előterjesztett program az elvek rövid összefoglalása mellett a követeléseket tartalmazta: a közös ügy és a delegációk megszüntetését, a bíróválasztás jogát, a megyei, városi és községi önkormányzat visszaállítását, a sajtó- és vallásszabadság biztosítását, a nemzetiségek egyenjogúságának elismerését az integritás és a politikai egység fenntartása mellett, a jogegyenlőséget, a felsőház képviseleti alapon történő szervezését, általános és titkos szavazást, az incompatibilitás 107