Folia historica 1

V. Ember Mária: A 17. századi magyar himzések motivumkincse

A minden szépet szerető magyarság a ]6. századközepe táján induló uj himzésstilust a kelet és nyugat formakincsének, művészi szemléletének szerencsés egybeolvasztásából sajátos Ízléssel fejlesztette ki. Országunk az akkori keleti és nyugati stilusáramlatok határán terült el, egyformán kapott tehát mindkét részről impulzusokat. Erős nemzeti kultura és egyéni diszitőkészség kellett ahoz, hogy ezeket az egymástól annyira különböző stíluselemeket egységes egésszé, sajátosan magyar stílussá ötvözhesse. Ez, a kétféle hatást szerencsésen egyesitő, a magyar lelkiségnek megfelelően átalakitó és ezzel önállóan magyar stílust alkotó himzömüvészet abban a korszakban született meg és teljesedett ki, amikor a magyarság legsúlyosabb harcait vivta a török ellen. A gyászos emlékezetű mohácsi csata után az ország három részre szakadt állapota 150 évig tartott. Éppen erre a háborúkkal terhes korszakra esik a magyar un. urihimzés kifejlődésének és virágzásának kora. A háromfelé darabolt országban a magyarság nemzeti egység maradt. Ez tükröződik kultúrájában, műves zetében, szokásaiban is és ez a magyarázata annak, hogy az ország egész területén egységes himzésstilus fejlődhetett ki s ezért ma már teljes bizonyossággal nem állapitható meg egy-egy himzés pontos származási helye. A magyar urihimzés motivumkincsének gerince az olasz reneszánsz ornamentika. Az olasz díszítőművészetben a tudatos művészi kompozíció minden mesterkéltségtől mentes, feloldódott a ritmus váltakozásában, a vonalak könnyed, természetes hajlásaiban. A felületeket kitöltő és beosztó indaháló az egyes részeket hangsúlyozó motívumokkal tiszta, áttekinthető szerkezetet ad. A motívumok szei*kezeti rajza arányos, a virágtöveken, bokrokon, ágakon a lendületesen és ritmikusan hullámzó, tekeredő, szétágazó vagy összefutó indákon kecsesen ülnek a főmotivumokat képező virágok. A hímzések felületének beosztása világos, áttekinthető, sohasem zsúfolt. Kompozíciójuk tudatosan beosztott, nem törekedtek arra, hogy a motivi>mok között minden helyet betöltsenek. A nagyobb mintafelületeket a színek és öltéstechnikák megválogatása, az arany és ezüst fonalak alkalmazása változatossá és ritmikussá teszi. A középkori figurális hímzések után a növényi diszitmények váltak uralkodó jellegűvé. A reneszánsz motívumoknak nem mindegyikét alkalmazták a magyar hímzéseken. Az olasz himzésminta könyvekben gyakori mintákat — pl. az indás szőlőlevelest — nálunk csak ritkán látjuk. Az arabeszk, groteszk emlékanyagunkban teljesen hiányzik. A fonadék is ritka, s akkor is csak nyolcas alakú csomó alakjában. A sárkányok, griffek, kigyók helyett ritkán jelenik meg egy-egy cimerállat: oroszlán, szarvas, páva, különféle madáralakok; általában a növényi diszitmény kisérőjeként. Emberábrázolás jóformán csak az egyházi rendeltetésű hímzéseken fordul elő. 46