O. Merkl szerk.: Folia Entomologica Hungarica 66. (Budapest, 2005)
Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának, hogy rendezvényeink számára helyet biztosít, dr. PÉNZES Bélának és dr. MÉSZÁROS Zoltánnak, hogy ezt intézi. Külön köszönjük GÁTMEZEINÉ HELMECZY Katalin és dr. H ALTRICH Attila lelkes közreműködését a zsíroskenyér-partik lebonyolításában. Rovarászbált rendeztünk februárban az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájában. Hatvanan gyűltünk össze, és jól éreztük magunkat. Ez évi rovarász kirándulásunk június 18-20-án Jászberény környékére, a Hajta-mocsárhoz vezetett. Köszönet BUSCHMANN Ferencnek és SZABÓKY Csabának a remek szervezésért. Több tagtársunk vett részt a BKAE Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszéke által Hargitafürdőre szervezett kiránduláson is (július 25-30). Novemberben megrendeztük a XXVII. Magyar Rovarászati Napokat a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítási épületében. Pályázatokat hirdettünk meg, klubestet tartottuk, rovarbörzét szerveztünk az Almássy Téri Szabadidőközpontban a Papillio Alapítvánnyal közösen. A beérkezett pályázatokat a lektorok véleménye alapján a Bíráló Bizottság a következő díjakkal jutalmazta: Dolgozatok: 1. id. KOVÁCS Tibor; 3. SÁR Péter által írt dolgozatok. (2. díjat a bizottság nem adott ki.) Gyűjtemény: 1. NÁDAI László; 2. NÉMETH Tamás, PAPP Zoltán; 3. dr. MÉSZÁROS Zoltán. Dia: 1. NÁDAI László; 2. SZABÓKY Csaba. Fotó, rajz: 1. KONCZNÉ BENEDICTY Zsuzsa; 2. SZABÓKY Csaba. Decemberben a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztályával közös ülésen köszöntöttük dr. MÓCZÁR Lászlót 90. születésnapján. Tagtársaink idén is két sikeres kiállítást szerveztek. A hagyományoknak megfelelően Vászolyon és a Rovarászati Napok idején a Természettudományi Múzeumban. Ezeken JUHÁSZ György, dr. MAROSI Pál, dr. MEDVEGY Mihály, dr. MERKL Ottó, dr. MÉSZÁROS Zoltán, NÁDAI László, NÉMETH Tamás, PAPP Zoltán, RETEZÁR Imre, dr. SZÉL Győző és VÉGH László anyagait láthatta a több ezer látogató. 2004-ben megjelentettük a Folia entomologica hungarica 65. kötetét és a Rovarász Híradó 34., 35., 36. és 37. számát. Az elmúlt hat évben sok változás történt a Társaság életében. A rohamosan csökkenő állami finanszírozást az egyre növekvő 1%-os támogatás és tagdíj emelése pótolta. A Magyar Rovartani Társaság közhasznú szervezetté alakult. Az Alapszabályt a hatályos törvényeknek megfelelően átalakítottuk.