S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 61. (Budapest, 2000)
lelőhelyként, Nagyszöllős (Vinohragyiv) helységnévvel, Fekete-hegyek (Csornoi gori) megjelöléssel (Logvinenko 1974). Az általunk gyűjtött teljes anyag átvizsgálása közben előkerültek még további példányok az aranyosronki szurdokvölgyből is, így összesen két lelőhelyről 3d és 4$ példánnyal rendelkezünk. Az állatok külső felépítése és rajzolata hasonlít a magyar faunából jól ismert Mycterodus nasutus-hoz, azonban a carpathicus-t jellegzetes fejtető formája azonnal megkülönbözteti tőle. A fejtető keresztmérete (a szemek közt mérve), megegyezik a fejtető hosszméretével (az előháttól a fejcsúcsig terjedő távolsággal). A fejtető csúcsi része felülnézetben közel derékszögű, a genus többi hazai, illetve erdélyi fajánál ez a rész erősen előrenyúlik és ívelten lekerekített. A fejtető hosszméretének és keresztméretének aránya pedig legalább másfélszeres. A hím példányok ivarszerve (1-2. ábra) hordozza a genusra jellemző sajátságokat, ugyanakkor egy-egy golyószerű képződményt visel az orificium közelében, annak oldalain. A stylus felépítése szintén követi a genusnál már leírt formát, finom részleteiben azonban elválasztható a rokon fajoktól (3-5. ábra). A faj életmódjáról, nemzedékszámáról nincs biztos ismeretünk, feltételezhetően évi egy nemzedék fejlődik ki. Elterjedésére vonatkozóan, az eredeti leírásban közölt adaton kívül nincs új irodalmi utalás (Nast 1987). Tápnövényként leírója szerint Matricaria sp., Rubus sp., és az Origanum vulgare szerepel (Logvinenko 1975). A mi gyűjtéseink fühálózással és fák, bokrok kopogtatásával történtek, ezért a tápnövényre nézve biztos saját adatunk nincs. A gyűjtött példányok lelőhelyadatai: Torockószentgyörgy (Coltesti), Székelykő, 1000 m., 1998, VII.7., leg. Orosz A. (3d, 2$). Aranyosronk (Runc), Ronki-szurdok, 600 m., 1998,VII.10., leg. Orosz A. (ld), ugyaninnen, leg. Podlussány A. (12). A teljes sorozat a MTM Állattárában nyert elhelyezést. IRODALOM Logvinenko, V. N. (1974): Obzor vidov roda Mycterodus Spinola (Homoptera, Issidae) faunü SzSzSzR. — Ent. Obozr. 53(4): 830-852. Logvinenko, V. N. (1975): Fulgoroidea. — Fauna Ukraini 20: 226-227. Nast, J. (1987): The Auchenorrhyncha (Homoptera) of Europe. — Annls zool. Warsz. 40(15): 566-567. OROSZ András és JUHÁSZ Ágota Magyar Természettudományi Múzeum Állattára H-1088 Budapest Baross utca 13. e-mail: orosz@zoo.zoo.nhmus.hu