S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 60. (Budapest, 1999)

INDÍTVÁNY (A Magyar Rovartani Társaság elnökének címezve) Tisztelt Elnök Úr! Tiszteletre méltó nagy elődünk, többünknek hivatali főnöke és egyben tanítómestere volt dr. Szelényi Gusztáv c. egyetemi tanár, a Növényvédelmi Kutató Intézet Állattani Osztályának egykori vezetője, Társaságunk volt titkára és elnöke, majd örökös választ­mányi tagja, szeptember 5-én töltené be földi életének 95. évét. Indítványozom és javaslom, hogy Társaságunk szeptemberi ülését Szelényi Gusztáv emlékülésként kellene megtartani. Nem vitás, hogy a 100. évforduló jobb és kerekebb lenne, de mindazok akik tanítványainak valljuk magunkat, már mi is jóval túl a 70-en, sőt a 80-on is, ma még tisztán és jól emlékezünk Guszti Bátyánkra. Öt év múlva ki tudja, hogy kik élnek még közülünk, vagy ha mégis, aligha leszünk olyan szellemi és fizikai állapotban, mint most. Ezért tisztelettel ismétlem javaslatomat abban a biztos hitben, hogy Társaságunk elfo­gadja. Dr. Bognár Sándor SZERKESZTŐI JELENTÉS Kedves Tagtársak! A szerkesztő kellemes helyzetben van, nincs miről panaszkodnia. A folyóiratunk időre megjelent, tartalma - idézem Rozner tagtársunkat a Rovarász Híradóból - „rend­kívül gazdag". Valóban nagyon sok csoportról olvashatnak újdonságokat. Van benne faunisztika, taxonómia, állatföldrajz, új taxonok és fajlisták, revíziók és cheklistek egyaránt. A 31 nagyobb dolgozat, 8 kisebb közlemény, a könyvismertetés és a bő „Társasági Élet" összesen 332 oldalt tölt meg. Köszönet a szerzőknek. A lap jó színvon­alú, ezt bizonyítja, hogy Balogh János akadémikus tagtársunkkal együtt, nemrégen, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez mertünk fordulni, az Acta Zoologica Hungarica és mint a második legfontosabb hazai zoológiai orgánum, a Folia Ento­mologica Hungarica számára különleges anyagi támogatást kérve. S van remény! Ha viszont ezt valóban megkapjuk, akkor a tagtársaknak kell segíteni, hogy magas szín­vonalú munkákkal tölthessük meg, az esetleg bővülő lapot! Hogy közben voltak nehézségek az természetes, a Társaság választmánya által megszavazott és a Pro Renovanda Cultura alapítványtól nyert pénz nagyban segítette folyóiratunk megjelenését. A hiányzó összeget sikerült a Múzeum költségvetéséből biz­tosítani. Aki kézbe vette a lapot, látta, hogy új szerkesztőtársam van, Horváth Edit tagtársunk és közvetlen munkatársam személyében. Nagyon jó választás volt, rengeteget dolgozott ezzel a kötettel, nagy segítséget jelentett és remélem jelent is a jövőben. Kérem, kérjük további bizalmukat és a jelentésem elfogadását. Dr. Mahunka Sándor Folia ent. hung. 60, 1999

Next

/
Thumbnails
Contents