S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 58. (Budapest, 1997)

tottiik a fajt, mely Dél-Európából (Spanyolországtól Görögországig), Törökországból, Örményországból, Dél-Oroszországból (Szarepta) ismert. Hazánkhoz legközelebbi lelőhelye Horvátország (Dalmácia). Bizonyosság végett az egyik hím példány ivarszervét is megvizsgáltuk, mely a határozást igazolta. A vizsgált példányok adatai a következők: 1 hím, Borsihalom, 1995. VIL L, leg. et coll. Szabó Attila; 1 hím, 2 nőstény, Kiskunfélegyháza, 1996. V. 10, leg. et coll. Szabó Attila; 1 nőstény, Bugac, 1996. V. 17. leg. et coll. Szabó Attila; 1 hím, Kiskunfélegyháza, 1996. V. 10, leg. Szabó Attila, gen. prep. Hreblay N: 8914 (coll. Hreblay, Érd). A gyűjtött példányok két egymást követő évből, három gyűjtőhelyről származnak. Ennek alapján feltételezhető, hogy a Lacanobia (Diataraxia) blenna a hazai faunában évekig jelen lesz. HREBLAY Márton Érd SZABÓ Attila Kiskunfélegyháza További új poloskafajok a magyar faunában (Heteroptera) Further bug species new to the fauna of Hungary (Heteroptera) Summary - In several collecting trips a lot of bug species new to the Hungarian fauna were sampled (2 tingids, 20 mirids and 2 lygaeids). They are listed in this article with data of collection and distribution. Stichel's data from Hungary is discussed. Az elmúlt években számos faunakutatási programban vettem részt. Nagy mennyiségű - részben más entomológusok által gyűjtött - poloskaanyagot határoztam meg, melyekből számos, Magyarország faunájában eddig ismeretlen faj is előkerült. További néhány faj régebbi gyűjtésekből való. A felsorolt fajok egy részénél, Stichel (1956-1959) munkájában, az elterjedési adatok között „Ungarn" is szerepel, az adatok forrása azonban ismeretlen. Nagyon valószínű azonban, hogy a szerző Horváth (1897, 1907) adatait vette át, és nem volt tekintettel arra, hogy az ott felsorolt lelőhelyek kívül esnek Magyarország mai határain. Megvizsgálva a második legnagyobb hazai poloskacsalád (Lygaeidae) 28 kritikus fajának elterjedési adatait, megállapítható, hogy 21 faj esetében Stichel említi Magyarországot (Ungarn), 7 faj esetében pedig nem. A felsorolt 21 faj közül néhánynak az előfordulása nálunk majdnem kizárt, pl. Henestaris laticeps (Curtis, 1836), Paromius gracilis (Rambur, 1839), Paraparomius leptopoides (Bärenspung, 1859). Mindezek alapján Stichel adatait nem fogadom el bizonyító erejűeknek, és az általa felsorolt fajok közül az itt tárgyaltakat a jelen munkában hazánk faunájára újnak tekintem. Az egyes fajokat rendszertani sorrendben sorolom fel. Megadom az általam ismert valamennyi adatot, zárójelben pedig a preparált példányok számát. A fajok elterjedését a szomszédos országokban elsősorban Adlbauer és Heiss (1980), valamint Putshkov és Putshkov (1996) munkája alapján ismertetem. Az anyag nagyobb részét (minden fajból