S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 54. (Budapest, 1993)

az erősen veszélyeztetett élőhelyek közé sorolja az összes „vizes" biotópot. A Herman Ottó által is megemlített kalózpókok (Pirata spp., Lycosidae) ökológiai igényeivel és niche szegregációjával foglalkozik Renner (1986). Megállapításai szerint a különböző típusú nádasokat, illetve a nádasok mozaikosságát jól jelezhetik bizonyos Pirata fajok. Végezetül Decleer vizsgálatait kell kiemelni, aki részletesen elemezte a nádasok pókfaunáját, ezen belül az időszakos elárasztások és a kísérletesen irányított nádvágások konkrét hatásait is. Kutatási eredményei a nádasok természetvédelmi célú fenntartásának a megtervezésében alapvetően fontosak lehetnek (Decleer 1988, 1990). Talajcsapdázással és hálózásos gyűjtésekkel 67 fajt mutatott ki egy belgiumi nádas területéről (Blankaart Nature Reserve). A hazai nádasok legjellemzőbb, valamint kiemelt figyelmet érdemlő, ritka fajai Az állandóan nedves talajú, csak időszakosan elárasztott nádasok talajfaunájának legtipikusabb vadászpókjai a farkaspókok. A Pardosa fajok jelentős része (így pl. a P. prativaga, P. palustris, P. proximo, P. pullata, P. amentato) kizárólag nedves, vizenyős helyeken fordul elő, elsődlegesen tópartokon, nádasokban gyakoriak (Loksa 1972). Közülük a P. prativaga a nyílt vízfelületeken is gyakran megjelenik. A Pirata fajok közül a P. piraticus, a P, latitans és a P. hygrophilus a legjellemzőbbek. A P. piraticus a nyílt vízfelületeken és a nádasok ritka, napos részein, míg a P. hygrophilus a beárnyékolt, sűrű nádasokban él. A P. latitans a P. piraticus-hoz hasonlóan a napos helyeket kedveli, de a vízre nem megy rá (Loksa 1972, Renner 1986). A talajon élő futva ragadozók közül a szegélyes vidrapókot (Dolomedes fimbriatus) lehet még megemlíteni, mely csaknem valamennyi vizenyős élőhelyen jelen van. A faj fénykedvelő, így főleg a nádasok szélén, a sekélyvizű részeken gyakori.A faj a táplálékát részben a vízből zsákmányolja. A vándorló életmódú fajok között kell még megemlíteni a Pachygnatha clercki-t is, melynek ivarérett alakjai a farkaspókokhoz hasonló életmódot folytatnak, míg a fiatalok kisméretű kerekhálót szőnek a talajszíntben (Balogh, 1933). A talajfauna hálószövői csaknem kivétel nélkül a kisméretű térhálót készítő Linyphiidae (Linyphinae, Erigoninae=Micryphantidae) család képviselői. E családból néhány faj tömeges jelenléte jellemző, elsősorban azokban a nádasokban, melyekben az avas, korhadó nád a lomboserdők vastag avarszíntjéhez némiképp hasonló struktúrát képez. Jellegzetes fajok a Bathypanthesgracilis és aß. nigrinus, a Gnathonariumdentatum, a Hypomma bituberculatum (Loksa 1981, 1982, 1987, Decleer 1990). Tipikusan a korhadó nádszálak belsejében él a Donacochara speciosa, mely szigorúan a nádasokhoz kötődő habitat-specialista faj (Roewer 1929, Wiehle 1956, Miller 1971, Loksa 1987, Decleer 1990). A nádasok talajszíntjében egész Európában elterjedt gyakori pók az Antistea elegáns, mely a mocsárréteken és nedves lápréteken is előfordul (Loksa 1969, Decleer 1990). A faj a többi Hahnidae fajhoz hasonlóan kóborló-hálószövő életmódot (vagrant web builders) folytat a talajszíntben (Bultman és Uetz 1982). A nádasok gyökérszövevénye között él a kusza hálószövedéket készítő Argenna crassipalpis (Loksa 1969). A nádasok talajszíntjében az úgynevezett lesből támadók (Karolok - Thomisidae, Philodromidae, Ugrók - Salticidae) szinte teljesen hiányoznak. Alacsony egyedszámban néhány Oxyptila faj képviseli mindössze őket (O. trux, O. brevipes, O. praticola) (Loksa 1981, Platen 1984, Decleer 1990). A talajszintet követően rátérek a nádasok növényzetét lakó fajokra. A bevezetőben már kitértem rá, hogy egy növényzeti struktúra többnyire csak meghatározott táplálkozási stratégiák számára biztosít kedvező feltételeket. A nádasok strukturális szempontból tekintve nagyfokú homogenitást mutatnak például egy lápréttel szemben. A függőleges struktúrelemekből felépülő habitatokat a hálószövők közül az Argiopidae és a Tetragnathidae család, mint tipikus kerekhálószövők előnyben részesítik a térhálós fajokkal szemben (Nyffeler és Benz 1979). Ez a megállapítás jól igazolódik a nádasok vizsgálatakor. A nagytestű keresztespókok közül a nádasok karakterfaja az Araneus (=Larinioides)