S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 54. (Budapest, 1993)

együttessel rendelkeznek. A vízben álló nádasoknál nyilvánvalóan csak a növényzeti fajegyüttes adott, s a talajszinti fajok csak egy szűk parti sávra korlátozódnak. 2. A nádasok viszonylag homogén és természetes körülmények között időben közel állandó strukturális állandósága meghatározott predációs stratégiáknak különösen kedvez, így ezek meghatározott kompozíciója s annak időbeli állandósága várható a növényzeten. 3. A nádszálak sűrűsége és azok eloszlása meghatározott horizontális mintázatokat alakít ki. E mintázat elsősorban azon fajok esetében eredményezi konkrét térbeli eloszlás kialakítását (illetve biztosíthatja egyes fajok megtelepedését vagy hiányát), melyek hálóik elkészítéséhez több nádszálat is igényelnek (nagyobb testű Araneidae és Tetragnathidae fajok). A vízszintes és függőleges struktur elemeket egyaránt igénylő térhálós fajok (Linyphidae, Theridiidae) az egyes szárakon a levelek és a szár alkotta struktúrákat használják fel, így ezen pókok esetében egy-egy nádszál s annak meghatározott szintje jelentheti a faj élőhelyét. Az egyes táplálékszerzési guildeken belül jellemző lehet a vertikális elkülönülés is, mely az interspecifikus (Tretzel 1955), illetve egy konkrét nádon élő faj esetében {Clubiona phragmitis) az intraspecifikus kompetíció és kannibalizmus kiküszöbölésének is eszköze lehet (Nentwig 1982). 4. A nádasok talajszín tjében élő fajegyüttes szerkezetében és faji összetételében jelentős szerepet kap a vízzel való borítás gyakorisága, az avas, korhadó nádréteg vastagsága s a környező biotópok jellege és állapota (Loksa 1981, Decleer 1988, 1990). 5. Tekintettel arra, hogy a specifikus növényi struktúrák és a pókok koevolúciós fejlődése számos esetben „lakónövény" specialisták kialakulásához vezetett, a nád esetében is jellemző néhány fajspecifikus nád-pók „együttélés". A magyarországi kutatások Magyarország pókfaunáját kutatók munkái között szinte kivétel nélkül minden szerzőnél találhatunk tanulmányokat és apróbb utalásokat a nádasok és más vízközeli élőhelyek pókfaunájára. Az alábbiakban időrendi sorrendben említem meg a szerzőket és műveiket, melyekben a nádasok pókfaunájával, illetve néhány szélesebb elterjedésű, de nádasokban is jellemző fajjal foglalkoznak. Herman Ottó a pókokról írt három kötetes művének első részében tárgyalja a vizek és vízparti élőhelyek pókközösségét. A legfontosabb életforma-típusokat és azok domináns fajait remekül ragadja ki, így a kerekhálósok (Araneus cornutus, Singa spp.), az ugrók {Marpissa spp.) és a vadászok (Dolomedes flmbriatus, Pirata spp.) térbeli eloszlását és azok ragado/ó életmódjának szerepét írja le. „A rovarokat fejlesztő tavak környékét csak a pókok jelenléte teszi lakhatóvá az ember számára" (Herman 1878). Lendl Adolf a zömében vízközeli helyeken előforduló állaspókok (Tetragnathidae) családjának részletes morfológiai tanulmányát készíti el. Több, nádasokra je! iemző állaspókfaj első hazai adatait is nála találjuk (Lendl 1886). Chyzer és Kulczynski mindmáig meghatározó jelentőségű faunakuta és a taxonómiai tevékenységének köszönhetően számos nádasokra jellemző ! eleji előfordulási adatával rendelkezünk (Chyzer és Kulczinsky 1892, i

L l Kolosváry Gábor két tanulmányát kell megemlíteni, melyekben a íiá foglalkozik. Balatonaligai gyűjtései során vizsgálta a nádasok és iszapos ját is, elsősorban a nádon élő fajokat jegyezte fel (Kolosváry 1928;. Eg; ben összehasonlítja Szeged környéki állóvizek és a Balaton-part pók;:: 1931). Megállapításai közül kiemelendő, hogy felhívja a fígyelm szegélyek faunamódosító, káros hatásaira. A másik észrevétele a ker A Szeged környéki mocsaraknál a Singa fajok dominanciáját keresztespók (Araneus cornutus) tömegességét jelzi. Azt is m hogy az alföld;