S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 53. (Budapest, 1992)
Napok keretében, vasárnap délelőtt. Az ezen résztvevők nagy száma - a napló tanúsága szerint 78 fő - azt jelzi, hogy érdemes volt megrendeznünk. Örvendetes volt a sok gyerek részvétele, akik kedvéért Szabóki Csaba tagtársunk kétszer is levetítette Csóka György kitűnő hernyóképeit. A Nemzetközi Rovarbörzét, immár a 3.-at szeptember 29-én rendeztük a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Rovartani Tanszékével közösen, az Egyetem K épületében. A külföldiek részéről az érdeklődés nagyjából megegyezett az előző évivel, de feltűnő volt a magyarok, különösen a gyerekekkel érkezők számának növekedése. Köszönhető ez valószínűleg a korábbinál szélesebbkörű hazai hírverésnek. A börzén 213 fizető felnőtt résztvevő és kb. 50 gyermek vett részt. Az 1991. évi Rovarász kirándulást Salgótarján környékére szerveztük június 22-én. A Növény- és Talajvédelmi Szolgálat autóbuszával - melyet Seprős Imre tagtársunk segítségével kaptunk meg - a környék több pontját is sikerült felkeresnünk. Felmásztunk a Barnai Nagykőre, túráztunk és gyűjtöttünk Salgóvár környékén, eljutottunk Somoskővár közelébe is, amelyet sajnos csak az országhatárt jelző kerítés tövéből szemlélhettünk. Magyarország e részén még kevesen jártak közülünk, így a kellemes nyári időben különösen élvezte a táj szépségeit a 39 résztvevő. Rovarászbálunkat február 2-án rendeztük, immár másodszor a KÉE Rovartani Tanszékével közösen, de most az egyetem kollégiumának éttermében. A szervezőmunka oroszlánrészét Mészáros Zoltán és tanszékének munkatársai vállalták egyetemi hallgatók bevonásával. Rajtuk kívül a bál sikere érdekében számos tagtársunk, sőt családtagjuk is közreműködött. A dús svédasztal, az italpult választéka, a vidám tombola, a változatos zene hatására kialakult jó hangulat bemelegítette a kinti zord idő miatt kissé hűvös báltermet. Azt hiszem, hogy a kb. 85 résztvevő nem bánta meg ezúttal sem, hogy a farsang egy estéjét rovarász körben töltötte. Az elmúlt évben a Rovarász Híradó 6., 7. és 8. számát jelentettük meg. Azt gondolom sikere egyre növekszik, amely a Szerkesztőbizottság lelkes tagjainak, különösen Nagy Barnabás tagtársunk rámenősségének köszönhető. A technikai feltételek javulása az MTA Állattani Osztálya néhány munkatársának érdeme. Híradónk, különböző szerzők tollából szinte naprakészen közli a társasági híreket, konferenciák, szimpóziumok eseményeit, beszámol gyűjtőutakról, tanulmányutakról, expedíciókról, külföldi vendégekről, gyűjteményekről, a szomszéd országok rovarászati híreiről. A Krónika, Szakirodalmi Figyelő, Fórum és a Börze rovatok elsősorban hasznos ismereteket közölnek. Az első oldal mindig valamilyen fontosabb eseményt tárgyal, de érdemes a vegyes híreket és a Szerkesztői üzeneteket is elolvasnunk. Örvendetes, hogy a szerzők száma, ezáltal a híranyag sokrétűsége is lapszámról lapszámra emelkedik. E helyen szeretném ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy az 1989. évi Közgyűlés határozata értelmében - ekkor döntöttünk a Híradó elindításáról - csak azok kapják meg a Híradót, akiknek nincs tagdíj elmaradása. Utoljára hagytam az 1991. év legnagyobb, de talán Társaságunk történetének is egyik legnagyobb vállalkozását az ECE/SIEEC - azaz a 4. Európai Entomológiai Kongresszus és a XIII. Középeurópai Entomofaunisztikai Szimpózium (Gödöllő, 1991. szeptember 1-7.) megszervezését és lebonyolítását. Társaságunk, a MTTM Állattára, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem közreműködésével vállalta ezt a hatalmas munkát. Előzményei természetesen visszanyúlnak az előző két évre - az 1. és 2. körlevél elkészítése, szétküldése, a lebonyolítás előkészítése, a pénzügyi gazdálkodás megszervezése, hogy csak a legfontosabbakat említsem, már az 1989. és 1990. év teendője volt. 1991-ben a Kongresszus évében értelemszerűen halmozódtak a feladatok, igen nagy