S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 53. (Budapest, 1992)

a területen, de igen rossz idők voltak. így az első alkalommal közepesen, második alkalommal egyáltalában nem sikerült gyűjteni. A legkorábbi gyűjtés április 26-án, a legkésőbbi aug. 31-én volt. Ez ebben a magasságban csaknem az egész vegetációs időszakot jelenti, hiszen a lápokban későn tavaszodik (május elejéig kitart a hó) és szeptember elejétől már sokszor fagyosak az éjszakák. Módszer A gyűjtéseket HONDA generátorról üzemeltetett 125 W-os Hgl. izzóval végeztem és csak ez évben használtam először akkumulátorról üzemeltetett 12 V-os, 6, ül. 12 W-os „blue" és „black" slim light-ot. Utóbbiak azonban az igen rossz időjárás és nagy szél, eső miatt közel sem működtek olyan hatásfokkal, mint ahogy azt megszoktam Ázsia arid területein. Ezenkívül a lápokban éjszaka elemlámpával is kerestem virágokon bagolylepkéket; így került elő a terület egyik érdekessége, a Lithomoia soliaaginis Hbn. faj. A terület rövid jellemzése: A Szepes-Gömöri Érhegység a mai DK Szlovákiában található. Nyugatról a Rima (Rimava) völgye, a Murányi fennsík (Muránska planina), északról az Alacsony Tátra (Nizké Tatry) a Szlovák Paradicsom (Slovensky Raj), és a Hernád (Hornád) völgye, keletről szintén a Hernád, délről pedig a Tornai- és Szilicei fennsík (Turnianská és Silická planina) határolják. Legmagasabb pontja a Stolica (1477 m). Áz intenzív kutatások helyszínei a Krasznahorka (Krasnahorske podhradie) - Aranyasztal hegy (Zlaty stol), Dénes (Úhorná), Szomolnok (Smolnik) és a Pipitka hegy által bezárt, mintegy 900-1200 m közötti magasságú területek voltak. A Tornai Karszttal határos peremterületeken és a régi, Tiszóc mellett végzett gyűjtések ismertetésétől most eltekintek. A vizsgált területen lucfenyvesek és az ezekkel mozaikos forrás- és fellájx)k, áfonyások, nyíresek és másodlagos hegyi rétek találhatók. A táj, az élővilág Észak-Európát idézi. Az általam vizsgált területektől az alacsonyabb részek felé haladva, igen nagy kiterjedésű lucos-bükkös és bükkös zóna található. A hegyvidék déli és délnyugati, alacsonyabb, melegebb részein viszonylag nagy területet foglalnak el a tölgyesek. Időjárási frontbetörés előtt, amikor igen intenzív volt a lepkék repülése, előfordult, hogy a lápréteken az alacsony részekről érkező lombevő fajok, sőt egy alkalommal a melegebb tölgyerdőkre jellemző Bena prasinana L. faj is megjelent. Az Érchegység nagy kiterjedésű fenyveseiben (ezek főleg lucosok) a botanikai és zoológiai érdekességeket a lápok őrzik. Az Érchegység lápjai jelentik azt a pluszt, amivel ez a terület több, mint a Felvidék más, nagy kiterjedésű fenyvesei. A lápok 800-1200m magasságban alakultak ki, kizárólag a fenyves zónában. Ezek a lápok kétfélék: 1. Forráslápok: A kis lejtésű vagy lapos fennsíkokon, különböző kőzetek találkozásánál jöttek létre. Közvetlenül a források körül a keserű kakukktorma (Cardamine amara), a hegyi gólyahír (Caltha laeta), a veselke (Chrysosplenium aüernifolium) és a mocsári nefelejcs (Myosotis palustris) társulásai alakultak ki. A pangó vizű részeken az aciditást jelző tőzegmohák (Sphagnum) is megjelennek, a lassan áramló vizű részeken pedig az erdei káka (Scirpus silvaticus) állományai díszlenek. Nagyon kis foltokban még megtalálhatók a Carici-Eriophoretum társulás fajai, a sárga sás (Carex