S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 49. (Budapest, 1988)

fehérek. Elülső szárnyának fonákja olyan, mint a felszin, de a csucstéri szürke folt a szegély mellett kisárgul. A hátulsó szárny fonákjának alapszine fehér, zöldes foltok diszitik, amelyek nem annyira szétszakadozottak, mint a rokon A. cardamines (Linné, 1758) fajon, és sok bennük a sárga pikkely. A nőstény hasonlit himjére, de szárnyainak felszíne tiszta fehér, elülső szárnyáról hiányzik a hajnalpír-behintés és a sejtvégi folt jóval nagyobb. 1. ábra: Anthocharis gruneri H. -Sch., Hungary, Budaörs (a felső szárnyszegély eredeti hosszúsága 16 mm) Colias erate (Esper, 1804) (2. ábra) A Palearktikum keleti felének mérsékelt égövü területein elterjedt faj nyugat felé a Kárpátok lábáig hatolt. Moldvában és Havasalföldön egyes években ősszel igen gyakori. Kárpátmedencei példányairól Székely (1985) adott hirt a közelmúltban. Higgins (1985) téves értesülések alapján emliti időszakos előfordulását Magyarországon. A romániai Szatmárnémetiben (Satu Mare) élő kiváló lepidopterológus, SZABÓ Gyula levélben tájékoztatott, hogy 1987 nyarán igen sok C. eratet látott Temesvár (Timisoara) környékén s ugyanott szép sorozatot is sikerült gyűjtenie. Minthogy Temesvár közel esik a magyar-román határhoz, bizonyosra vehető, hogy a szóbanforgó faj néhány éven belül a Duna-Tisza közén is megjelenik, hiszen hajlamos a vándorlásra. A faj elülső szárnyának hosszúsága a felső szegély mentén 23-26 mm. Emlékeztet a sáfránylepke (

C. crocea (Geoffroy, 1785) világos alakjára. A hím élénk citromsárga, fekete szegélye elülső szárnyán széles, általában nem törik meg sárga foltok. A zöldesszürke pikkelyekkel erősen behintett hátulsó szárnyon az emiitett szegély keskenyebb, a sejtet lezáró narancssárga folt feltűnően kiemelkedik az alapszínből. Fonákja hasonlit a rokon C. hyale (Linné, 1758) fonákjára, de alapszínének sárgája sokkal mélyebb árnyalatú, hátulsó szárnya olykor teljesen zöldesszürke, s benne a kéneslepkékre jellemző nyolcas rajzolat ezüstösen csillog. Nősténye felül fakósárga, ritkábban zöldesfehér, fekete szegélye elülső szárnyán sok világos foltot tartalmaz, a hátulsón pedig már erősen felszakadozik. Érdemes megjegyezni, hogy néhány elterjedésének súlypontjában keleti, délkeleti faj areája az utóbbi években újból nyugatabbra tolódott: újból találkozhatunk a hatvanas évek végén teljesen eltűnt Pandoriana pandora (Denis et Schiffermüller, 1775)-val, amelyet máris többen gyűjtöttek, illetve figyeltek meg. Erdélyben megint tenyészik a Nymphalis xanthome- las (Denis et Schiffermüller, 1775) Marosvásárhely (Tîrgu Mures) környékén.